Többen akarták megerőszakolni Hevesi Krisztát

Torka szakadtából sikított, alig néhány másodpercen múlt, hogy elkerülje a végzetes traumát.

Vérfagyasztó hallani ezt egy olyan nő szájából, akit az ország a szexuálpszichológia koronázatlan királynőjeként ismert. Mostanáig. Hevesi Kriszta feltépte a múlt sebeit. Olyan titkait mesélte el a Tények Pluszban, amiket több tíz éven át elfojtott magában. Szexuálisan zaklatták, nem is egyszer. De hogyan tudja ő feldolgozni az ilyen traumát, egyáltalán lehet-e? Kriszta megrázó vallomása következik.

Öt ilyen esetem volt, amikor sarokba szorítottak, el kellett futnom vagy akár például a barátnőmnek a nagypapája a vízben elkezdett közeledni felém

– idézte fel a rémségeket Hevesi Kriszta.

Aki ilyet átél, általában csak pszichológus segítségével tud túljutni a borzalmakon. De mi a helyzet akkor, ha az, akit bántalmaztak, éppen egy pszichológus?

Volt, hogy torkom szakadtából sikítottam és utána az álmaimban az jelent meg, hogy nem jön ki hang a torkomon

– árulta el Kriszta, aki több olyan esetet is elszenvedett, amelyek az egész életére hatással voltak. Az első traumatikus élményénél mindössze 6 éves volt.

Egy férfi beszorított engem a liftbe két emelet közé. Ugye azért voltam egyedül, mert anyu éppen veszélyeztetett terhes volt, apu dolgozott és valójában csak a háztömb hátsó oldalára kellett iskolába mennem, gondolták, hogy annyit azért... nem tévedek el

– mesélte.

Az, ami akkor következett, amikor a 6 éves Kriszta liftbe szállt, még az eltévedésnél is sokkal rosszabb volt. Valóra vált minden szülő rémálma.

Évtizedek teltek el a borzalom óta, a zaklató férfi külseje azonban annyira beleégett a memóriájába, hogy máig úgy emlékszik rá, mintha csak tegnap történt volna.

Egy hosszú, vékony, öltönyzakós férfi volt. És az, hogy láttam, hogy valami nem stimmel, ugye. Olyan furcsán szuszog, liheg, furcsán néz rám. És elkezdett fogdosni. És meglepő volt, hogy mennyire ott akkor abban a helyzetben mennyire határozottan, szinte agresszívan rácsaptam a gombra, ugye ahogy megállította ő a két emelet között, én pedig közöltem vele, hogy márpedig az ötödikre megyünk

– emlékezett vissza a pszichológus.

Nem is egy ehhez hasonló traumát hordoz élete folyamán a szexuálpszichológus. Ám Kriszta nemcsak a saját borzalmait őrzi. Szakemberként rengetegen fordulnak hozzá segítségül egy-egy hasonló traumatikus eset miatt. Nem meglepő, hogy Hevesi Kriszta szakmai tudásáért most elismerést is kap.

A szexuálpszichológus szerint a jelölés egyfajta elismerése annak a munkának, amit Budavári Fülöppel közösen fektettek bele az általuk létrehozott Együtt A Bántalmazás Ellen Alapítványba. Fülöppel, a TV2 egykori online riporterével a Farm VIP 3. évadában szerepeltek együtt, a barátságuk azóta töretlen.

Mivel mind a ketten éltek már át verbális bántalmazást, vagy fizikai erőszakot életük során, elhatározták, hogy szeretnének segíteni a hozzájuk hasonló áldozatokon.

Volt egy olyan is, amikor megkergettek. Konkrétan egy gyümölcsös közepén voltam, és ahogy odanéztem, azt láttam, hogy a férfi ott aktívan foglalkozik magával. Megijedtem és elkezdtem kirohanni és utánam futott. Sosem voltam jó futó és épphogy csak megúsztam, tehát ilyen nagy kukoricáson rohantam keresztül és körülbelül két méteren múlt

– mesélte Kriszta.

Ahogyan a szakember mondja, az ilyen szexuális zaklatásokat a legtöbben hosszú ideig magukban tartják az elszenvedők.

Frissen nem tud róla beszélni, tehát az akkut stressz nem engedi. Utána elkezdi magát hibáztatni. Azon gondolkodik, hogy miért pont vele történt, azt, hogy többször visszajátssza. Ha nem arra sétált volna, ha nem bízott volna valakiben. És utána pedig megpróbálja elfelejteni

– mondta a pszichológus.

Hevesi Kriszta ezután rémálmokkal küzdött.

Például nagyon félek a sötétben, amit tudom, hogy felnőttként furcsa kijelenteni. Tehát azt, hogyha este sétálok, akkor, ha idegen valakin úgy látom, mintha odafigyelne vagy követne, azt gondolom, hogy ezeknek a nyomán az átlagnál félősebb lettem

– vallotta be.

2024. június 27. 09:31
Albániában Molotov-koktélokkal támadtak ellenzéki tüntetők kormányépületekre
A tiltakozók korrupcióval vádolják Edi Rama albán miniszterelnököt és a lemondását követelik.
Óceánba zuhant egy túrahelikopter Hawaii egyik szigeténél
Egy ember életét vesztette, két másik pedig eltűnt.
Tragédia Szárazpatakon: egy autó úszott a horgásztóban
Lesújtó szerencsétlenség történt.
Holtan került elő egy eltűnt fiatal, szörnyű tragédia történt a Balatonnál
Egész éjszaka keresték.
Horror Somogyban: Egy vécének használt felmosóvödörben halott csecsemőt találtak
A kisfiú halálát fulladás okozta.
Én vagyok Barbie!
Azt normálisnak tartjuk, hogy a gyerekek viszonylag sokáig egyfajta fantáziavilágban élnek. De mi történik akkor, ha...
Helló Mr.Olympia
Ronnie Coleman mindig is sikeres név volt a testépítő iparban. Zsinórban nyolcszor nyerte meg a Mr. Olympia címet, n...
Belehalok, ha őt is elveszítem!
18 évvel ezelőtt a lányát ölték meg bestiális kegyetlenséggel, majd a fiánál diagnosztizáltak agydaganatot. Most ped...
imádják, hogy verem őket!
A legnagyobb vezetők és politikusok, Oscar díjas színészek és hollywoodi sztárok fordultak meg Piers Morgan műsoraib...
Újra egymásba szerettünk!
Hosszú évek után végre rátalált a szerelem! Talán Király Linda sem hitt abban, hogy éppen most és ilyen körülmények ...

Halálos baleset történt a 4-es főúton Újfehértónál
Halálos baleset történt a 4-es főúton Újfehértónál
A baleset helyszínén teljes útlezárás van érvényben - írták a police.hu oldalon
Karambol a 4-es főúton Nyíregyházánál - Teljes útzár!
A 262-es és 263-as kilométer között teljes szélességében lezárták a főutat.
Karambol a 4-es főúton Nyíregyházánál - Teljes útzár!
A 262-es és 263-as kilométer között teljes szélességében lezárták a főutat.
Halálos baleset történt a 85-ösön, a szomszédos vármegyében
20:34 - A sofőr meghalt
Felborult egy autó a 84-esen főúton
A tetejére borult egy személyautó a 84-es főút 95-ös kilométerénél, Lövő térségében. A balesethez a sopronkövesdi hivatásos és a völcseji önkéntes tűzoltók érkeztek ki, akik rögzítették, majd áramtalanították a járművet. Az érintett útszakaszon egy sávon halad a forgalom - közölte péntek este a katasztrófavédelem.
Felborult egy autó a 84-esen, Lövőnél
A tetejére borult egy személyautó a 84-es főút 95-ös kilométerénél, Lövő térségében. A balesethez a sopronkövesdi hivatásos és a völcseji önkéntes tűzoltók érkeztek ki, akik rögzítették, majd áramtalanították a járművet. Az érintett útszakaszon egy sávon halad a forgalom - közölte péntek este a katasztrófavédelem.
Kamion és kisteherautó ütközött össze az 5-ösön, Lajosmizsénél
A 66-os és 65-ös kilométer között félpályán halad a forgalom.
Karambol a kórház közelében Nyíregyházán
Két személygépkocsi ütközött össze a Szent István utcán Nyíregyházán péntek délután. A vétlen autóból egy sérültet kórházba szállítottak. A baleset okát a rendőrség vizsgálja.
Baleset történt a 4-es főúton Kőlaposnál
Egy személy megsérült abban ráfutásos balesetben, ami pénteken délután történt a 4-es főúton Kőlapos közelében. A rendőrség vizsgálja a baleset körülményeit.
Kerékpározás közben telefonált egy nő Egerben, súlyos baleset lett a vége
Az ügyészség vádiratában pénzbüntetés kiszabására tett indítványt.
Baleset történt Zalaegerszegen
Baleset történt Zalaegerszegen a Hock János utca 92-nél péntek délután 4 óra tájt. A helyszíni szemle időtartama 1 órát vesz igénybe. Torlódás és lezárás nincs a helyszínen, de mindenki körültekintően vezessen. 

Csókolózós képpel tudatták: fiatal üzletemberbe szerelmes Gáspár Virág
Csókolózós képpel tudatták: fiatal üzletemberbe szerelmes Gáspár Virág
Szerelmükről adtak bizonyítékot.
Most jött: halálos horrorbaleset történt az M3-ason - helyszíni fotók
Halálos baleset történt kora este az M3 autópálya Budapest felé vezető oldalának 31-es kilométerszelvényében. A rendőrség beszámolója szerint egy 43 éves ukrán sofőr kocsijával hátulról nekiütközött az előtte forgalmi okból lassító 33 éves mogyoródi férfi által vezetett teherautónak, amiben egy 51 éves férfi is utazott.
Most jött: halálos horrorbaleset történt az M3-ason - helyszíni fotók
Halálos baleset történt kora este az M3 autópálya Budapest felé vezető oldalának 31-es kilométerszelvényében. A rendőrség beszámolója szerint egy 43 éves ukrán sofőr kocsijával hátulról nekiütközött az előtte forgalmi okból lassító 33 éves mogyoródi férfi által vezetett teherautónak, amiben egy 51 éves férfi is utazott.
Most derült ki: június óta rákkal küzd a képernyőről eltűnt műsorvezető
Nagyon népszerű arca volt a híradónak.
Baleset történt a 85-ös főúton: a sofőr a helyszínen életét vesztette
A helyszínen életét vesztette a sofőr.
Baleset a Paksi Atomerőműnél: többen is megsérültek!
A rendőrség adott tájékoztatást a történtekről.
Kiderült a titok az Aldi pénztárosairól - ez minden egyes vásárlót érint!
Ez segít alacsonyan tartani az árakat.
Krausz Gábor fotóját máris egy társkeresőn látták viszont
A sztárt egy társkeresőn találták meg.
"41 éves vagyok, és hozzámentem a legjobb barátom iskolás fiához – ő 16 éves"
Legjobb barátja fiához ment feleségül egy 41 éves nő és állítja, ez legális.
Még csak 15 éves, de meseszép: Jázmin lehet Palvin Barbi utódja
Kifutóról álmodik.