
Lakásfelújításba kezdenek Molnár Tamásék: így néz ki most új közös otthonuk!
Néhány nappal ezelőtt bombaként robban a bulvárvilágban a hír, miszerint az augusztusban 45. születésnapját ünneplő Tornóczky Anita első gyermekével várandós. A gyönyörű műsorvezető azóta azt is elárulta, hogy gyermekük kisfiú lesz, az örömhírt viszont nem merte rögtön nyilvánosságra hozni, hiszen szerinte most érkeztek el igazán ahhoz a ponthoz, hogy mernek őszintén örülni. A tévés korábban ugyanis sokáig küzdött a gyermekáldásért, egy spontán terhesség után pedig el is veszített már egy magzatot, így szerette volna ő maga is biztosnak érezni a várandósságot, mielőtt követőivel is megosztja boldogságát.
Tornóczky Anita kedden a Mokkában elmondta, rengeteg mérföldkő követi most egymást az életükben, amelyek után már ők is egyre biztosabbnak látták, hogy valóban érkezik a baba. Ehhez viszont több mint húsz orvost kellett meglátogatnia, a hullámvölgyek pedig kemény kihívások elé állították kapcsolatukat, habár párja mindvégig mellette állt és támogatta őt a nehéz időkben is.
Az elején úgy voltam vele, hogy biztos előbb utóbb sikerül, hát ugye úgy kezdtük, mint mindenki, természetes úton. Aztán amikor volt egy spontán terhességem, ami nem maradt meg, akkor úgy elkezdtem gondolkodni, hogy akkor lehet, hogy ez így mégsem lesz olyan sima és hát az volt a probléma, hogy alapvetően a húszon egynéhány orvos, akiknél jártunk, mindenki másra fogta
– mondta a képernyős, szavain viszont a Mokka műsorvezetői teljesen ledöbbentek.
„Jól hallottuk? Húszon egynéhány orvos? Ez egy óriási küzdelem volt akkor valóban” – mondta Pachmann Péter, miközben Orosz Barbara elkerekedett szemmel hallgatta a kemény harcokról tanúskodó történetet.
Tornóczky Anita elmondta, saját történetével és tapasztalatainak megosztásával szeretne segíteni a hasonló problémákkal küzdő nőknek, hiszen elárulta, rengetegen fordulnak hozzá tanácsért. Olyan nők is, akik már 3-4 beültetésen vannak túl, de az sem ritka, hogy huszonévesek kérnek tőle segítséget és egy-két bátorító szót.
„Azt gondolom, hogy ez testileg és lelkileg is egy olyan hullámvasút, ami minden életkorban és minden élethelyzetben nagyon embert próbáló és hát kapcsolatot próbáló is” – mondta, hozzátéve, nagyon hálás a párjának, hogy mindvégig kitartott mellette még azokban az időszakokban is, amikor – ahogy ő fogalmazott – a kapott hormonok miatt „nem volt mindig aranyos”.

Lakásfelújításba kezdenek Molnár Tamásék: így néz ki most új közös otthonuk!

Rendőrségi jegyzőkönyvvel bizonyította igazát ByeAlex

Németh Kristóf venné át Szépréthy Roland helyét a Megasztárban? Itt van Ördög Nóra válasza!

Újabb fejlemény ByeAlex drogügyében: megszólalt a rendőrség

Nagy bejelentést tett Veréb Tomi, ilyen elismerésben még soha nem részesült!

Hihetetlen duettekkel jön vasárnap este a Sztárban Sztár All Stars

Újabb gyermeke születik a botrányhős Mandula Ádámnak

Gólyahír! Megszületett a Ganxsta Zolee és a Kartel zenészének első gyermeke

Miló Viki váratlan helyre vitte a férjét: Attila lefagyott, amikor meglátta

Felgyújtották Aurelio udvarát, a realitysztár üzent az ismeretlen támadónak!

Kiderült, mennyi kokain volt ByeAlexnél, amikor lecsapott rá a rendőrség - ez már komoly mennyiség

Gerard Butler magyarul beszélt a kamerába: Noszály Sándor videójától felrobbant az internet