Több kutya van ma az országban, mint felelős gazda: Íme pár képzés, ami az elkeserítő helyzeten javíthat

Magyarországon az egyik leggyakoribb sérülés a kutyaharapás, a gazdák többségén mégsem érezhető az óvatosság. 

A magyar kutyatartók 80-85 százaléka nem tervezi kedvencét kutyaiskolába küldeni, holott a képzésre óriási szükség lenne.

Ugyanakkor a baleseti statisztikák korántsem ennyire megnyugtatóak, Magyarországon az egyik leggyakoribb sérülés a kutyaharapás, és az áldozatok nagyon nagy része gyerek, főként a hat és kilenc év közötti korosztály érintett.

Ha ezt a két dolgot egymás mellé tesszük, valószínűleg még lenne mit növelni a magyar kutyatartóknak a tudatosságán

– állapította meg Vetter Szilvia, az Állatorvostudományi Egyetem Állatvédelmi Központjának vezetője a szerdai Mokkában.

Ma már teljesen új kihívást jelent az ebek kiképzése, hiszen míg évekkel ezelőtt csak egy feladatsor engedelmes teljesítése volt a mérce, addig mostanra ez már jóval feljebb került. Egész más elvárásoknak kell megfelelniük a négylábúaknak, amit soknak nem is sikerül megugrania.

Tóth Katinka kutyaviselkedés kutató szerint az állat sokkal mélyebb ismeretére van szüksége a gazdának ahhoz, hogy észrevegye azokat a kommunikációs jeleket az kedvence részéről, amivel elkerülhető akár egy-egy baleset is.  

Valójában én szeretek erre inkább partneri kapcsolatként tekinteni

– hangsúlyozta Tóth Katinka, mivel szerinte egyfajta szemléletváltásra lenne szükség, hogy a kutya ne játsszon alárendelt szerepet az emberhez képest. Hozzátette, nincs nagy különbség az egyes fajok oktatásánál, hiszen minden eb pozitív megerősítéses módszerrel tud hatékonyan tanulni.

A szakemberek úgy vélik, kijelenthető, hogy Magyarországon ma több kutya van, mint felelős gazda.

Vetter Szilvia elmondta, egy egyedülálló, új képzés indult az Állatorvostudományi Egyetemnek köszönhetően, amelyen palettaként mutatják be az összes jelentős képzési módszert, amiből mindenki kiválaszthatja a számára legmegfelelőbbet. Leendő gazdáktól a már gazdikon át a szakemberekig mindenkit várnak.

2023. szeptember 13. 17:50
Szelfizés közben halt meg egy magyar fitneszedzőnő Jordániában
A fiatal, népszerű fitnesztréner egy szerencsétlen baleset következtében zuhant a mélybe.
Kvíz: Mesterséges intelligencia vs. valódi fotó
Tesztelje magát!
Napi tény: Ezért csíkos a zebra
Sokak által feltett kérdésre adunk választ.
Szeret meztelenül jönni-menni a bombázó szupermodell, gyerekei kiakadtak - Fotók
Heidi Klum ruhák nélkül érzi jól magát.
Elítélték a Viking Sigyn tömegszerencsétlenséget okozó kapitányát
Halálos tömegszerencsétlenséget eredményező vízi közlekedés gondatlan veszélyeztetésének vétsége miatt első fokon 5 ...
Kamionnal ütközött a közutas munkagépnek
Közutas teherautó hátuljának, egy úgynevezett energiaelnyelőnek csapódott egy román kamion az 55-ös főúton. Akkora e...
Egy egész generáció vesztét okozhatja az aszpartám
Újabb fekete pontot szerzett magának a már sokszor démonizált aszpartám, a Florida Állami Egyetem (FSU) kutatóinak l...
Ollóval szúrt, életfogytiglant kapott
Életfogytiglani fegyházat kapott az a részeg házaló, aki két évvel ezelőtt egy ollóval szurkált meg egy győri társas...
Busznak csapódott, négyen sérültek meg
Négyen sérültek meg, amikor egy menetrend szerinti távolsági busz és egy kisteherautó karambolozott Bátaszék és Bony...
Meghalt a baleset után megsérült anya
Meghalt a kórházban az a 27 éves nő, aki két hete szenvedett motorbalesetet Pilisvörösvárnál. Barbara az öccsével me...
Egyre több a rejtély a Stonehenge oltárkövének származása körül
Hatalmas a káosz Fehérváron: szétesik a csapat
Félmeztelenül mutogatja magát az 53 éves Rába Tímea
Közös zenehallgatással újított a Spotify
Megfejtették a rejtélyes tündérkörök globális eloszlását

Halálos baleset történt a 4-es főúton Újfehértónál
Halálos baleset történt a 4-es főúton Újfehértónál
A baleset helyszínén teljes útlezárás van érvényben - írták a police.hu oldalon
Karambol a 4-es főúton Nyíregyházánál - Teljes útzár!
A 262-es és 263-as kilométer között teljes szélességében lezárták a főutat.
Karambol a 4-es főúton Nyíregyházánál - Teljes útzár!
A 262-es és 263-as kilométer között teljes szélességében lezárták a főutat.
Halálos baleset történt a 85-ösön, a szomszédos vármegyében
20:34 - A sofőr meghalt
Felborult egy autó a 84-esen főúton
A tetejére borult egy személyautó a 84-es főút 95-ös kilométerénél, Lövő térségében. A balesethez a sopronkövesdi hivatásos és a völcseji önkéntes tűzoltók érkeztek ki, akik rögzítették, majd áramtalanították a járművet. Az érintett útszakaszon egy sávon halad a forgalom - közölte péntek este a katasztrófavédelem.
Felborult egy autó a 84-esen, Lövőnél
A tetejére borult egy személyautó a 84-es főút 95-ös kilométerénél, Lövő térségében. A balesethez a sopronkövesdi hivatásos és a völcseji önkéntes tűzoltók érkeztek ki, akik rögzítették, majd áramtalanították a járművet. Az érintett útszakaszon egy sávon halad a forgalom - közölte péntek este a katasztrófavédelem.
Kamion és kisteherautó ütközött össze az 5-ösön, Lajosmizsénél
A 66-os és 65-ös kilométer között félpályán halad a forgalom.
Karambol a kórház közelében Nyíregyházán
Két személygépkocsi ütközött össze a Szent István utcán Nyíregyházán péntek délután. A vétlen autóból egy sérültet kórházba szállítottak. A baleset okát a rendőrség vizsgálja.
Baleset történt a 4-es főúton Kőlaposnál
Egy személy megsérült abban ráfutásos balesetben, ami pénteken délután történt a 4-es főúton Kőlapos közelében. A rendőrség vizsgálja a baleset körülményeit.
Kerékpározás közben telefonált egy nő Egerben, súlyos baleset lett a vége
Az ügyészség vádiratában pénzbüntetés kiszabására tett indítványt.
Baleset történt Zalaegerszegen
Baleset történt Zalaegerszegen a Hock János utca 92-nél péntek délután 4 óra tájt. A helyszíni szemle időtartama 1 órát vesz igénybe. Torlódás és lezárás nincs a helyszínen, de mindenki körültekintően vezessen. 

Csókolózós képpel tudatták: fiatal üzletemberbe szerelmes Gáspár Virág
Csókolózós képpel tudatták: fiatal üzletemberbe szerelmes Gáspár Virág
Szerelmükről adtak bizonyítékot.
Most jött: halálos horrorbaleset történt az M3-ason - helyszíni fotók
Halálos baleset történt kora este az M3 autópálya Budapest felé vezető oldalának 31-es kilométerszelvényében. A rendőrség beszámolója szerint egy 43 éves ukrán sofőr kocsijával hátulról nekiütközött az előtte forgalmi okból lassító 33 éves mogyoródi férfi által vezetett teherautónak, amiben egy 51 éves férfi is utazott.
Most jött: halálos horrorbaleset történt az M3-ason - helyszíni fotók
Halálos baleset történt kora este az M3 autópálya Budapest felé vezető oldalának 31-es kilométerszelvényében. A rendőrség beszámolója szerint egy 43 éves ukrán sofőr kocsijával hátulról nekiütközött az előtte forgalmi okból lassító 33 éves mogyoródi férfi által vezetett teherautónak, amiben egy 51 éves férfi is utazott.
Most derült ki: június óta rákkal küzd a képernyőről eltűnt műsorvezető
Nagyon népszerű arca volt a híradónak.
Baleset történt a 85-ös főúton: a sofőr a helyszínen életét vesztette
A helyszínen életét vesztette a sofőr.
Baleset a Paksi Atomerőműnél: többen is megsérültek!
A rendőrség adott tájékoztatást a történtekről.
Kiderült a titok az Aldi pénztárosairól - ez minden egyes vásárlót érint!
Ez segít alacsonyan tartani az árakat.
Krausz Gábor fotóját máris egy társkeresőn látták viszont
A sztárt egy társkeresőn találták meg.
"41 éves vagyok, és hozzámentem a legjobb barátom iskolás fiához – ő 16 éves"
Legjobb barátja fiához ment feleségül egy 41 éves nő és állítja, ez legális.
Még csak 15 éves, de meseszép: Jázmin lehet Palvin Barbi utódja
Kifutóról álmodik.