
"Béke van, felejts el minden háborút" - A Háborúellenes Gyűlésen is hatalmasat énekelt Radics Gigi és Curtis
Több mint 300 mikuláscsomagot osztott szét szombaton délután a Hódmezővásárhelyi Cigány Nemzetiségi Önkormányzat a Sutuban. Mindezt a Gáspár család adománya tette lehetővé. A mikuláscsomag adományozáson maga Gáspár Zsolt és édesapja, idősebb Gáspár Győző is részt vett. A korábban eljuttatott édességcsomagok mellett még csokikat és ruhaneműket is rejtett az autójuk. A Farm VIP műsorvezetőjét hatalmas lelkesedéssel fogadták, sokan szelfiztek is Zsoltival.
Idősebb Gáspár Győző ebben az időszakban közel 40 településre látogat el kisebbik fiával. A hódmezővásárhelyi roma gyerekeknek is annyi ajándékot hoztak, hogy egy autóba be sem fért. A csomagtartó tele volt édességekkel, különböző méretű ruhaneműkkel. Gáspárék a delmagyar.hu-nak elmondták, hogy öt kamionnyi árut vásároltak, ezzel támogatva a rászorulókat.
Kószó Péter, volt alpolgármester a Mindenki Számít Vásárhelyen Alapítvány elnöke, a Johannita Segítő Szolgálat Hódmezővásárhelyi Szervezetének vezetője hozzátette, eddig Gáspár Győzővel már közel 40 jótékonysági rendezvényt szerveztek az elmúlt években.
Mezei Vidor, a Hódmezővásárhelyi Cigány nemzetiségi Önkormányzat elnöke hozzátette: "Régi barátságot ápolunk Győzővel, kértem a segítségét, és partner volt ebben. Most több mint 300 kisgyermeknek tudunk így örömet szerezni Mikulás előestéjén".
A Farm VIP sztárja, Gáspár Zsolti pedig kiemelte: "Köszönöm Vidor és Péter bátyáimnak, hogy meghívtak Vásárhelyre. Lehet, hogy kevesen tudják, de oltást népszerűsítő országjáró körúton vagyok".
"Szeretném, ha mindenki felvenné az oltást. Mi, édesapámmal átéltünk a covidot, 15 napig voltunk intenzív osztályon. Szeretnénk, ha más nem kerülne ilyen helyzetbe, ezért biztatunk mindenkit arra, hogy oltassa be magát. Roma testvéreink közül sokan félnek az oltástól, azt hiszik például, hogy chipet ültetnek beléjük. Szeretnénk mindenkit megnyugtatni, hogy semmi ilyesmi nem történik, az oltás nagyon fontos!" – nyilatkozta a delmagyar.hu-nak Gáspár Zsolt.
A címlapfotó: Instagram.com/@zsoltgaspars

"Béke van, felejts el minden háborút" - A Háborúellenes Gyűlésen is hatalmasat énekelt Radics Gigi és Curtis

Válik a népszerű magyar DJ

Lakásfelújításba kezdenek Molnár Tamásék: így néz ki most új közös otthonuk!

Rendőrségi jegyzőkönyvvel bizonyította igazát ByeAlex

Németh Kristóf venné át Szépréthy Roland helyét a Megasztárban? Itt van Ördög Nóra válasza!

Újabb fejlemény ByeAlex drogügyében: megszólalt a rendőrség

Nagy bejelentést tett Veréb Tomi, ilyen elismerésben még soha nem részesült!

Hihetetlen duettekkel jön vasárnap este a Sztárban Sztár All Stars

Újabb gyermeke születik a botrányhős Mandula Ádámnak

Gólyahír! Megszületett a Ganxsta Zolee és a Kartel zenészének első gyermeke

Miló Viki váratlan helyre vitte a férjét: Attila lefagyott, amikor meglátta

Felgyújtották Aurelio udvarát, a realitysztár üzent az ismeretlen támadónak!