Több ezer rendőr dolgozik a pápa biztonságán

A látogatás legveszélyesebb pontja az lesz, amikor amikor az egyházfő a pápamobillal közlekedik.

2021. szeptember 10. 14:13

Több ezer rendőr dolgozik azért, hogy Ferenc pápa biztonságban legyen vasárnap Budapesten - mondta a Terrorelhárítási Központ (TEK) főigazgatója pénteki budapesti sajtótájékoztatóján.

Sem a magyar hatóságoknak, sem a vatikáni csendőrségnek, sem a nagy nemzetbiztonsági szolgálatoknak nincs a katolikus egyházfő fenyegetettségére utaló információja, így nincs technikai akadálya a látogatásnak - közölte Hajdu János.


Kérdésre válaszolva azt mondta, hogy a néhány órás látogatás neuralgikus pontja, amikor az egyházfő a pápamobillal közlekedik, és a legközelebb kerül a hívekhez. Hozzátette, hogy utóbbiak csak ellenőrzés után léphetnek a területre.

A 2020-ra tervezett pápalátogatásra már akkor megkezdődött a felkészülés. Az elmúlt hónapokban a Terrorelhárítási Központ már csak erre koncentrált, a műveleti, személyvédelmi és felderítési szakmai igazgatóságok is kiemelt feladatként kezelték a biztosítást - mondta.
"Mindent megtettünk, ami az erőnkből és a technikánkból telik," hogy a pápa biztonságban legyen - fogalmazott Hajdu János, hangsúlyozva, hogy együttműködnek a rendőri és titkosszolgálati társszervekkel.


Az előkészületekről szólva elmondta: a vatikáni csendőrséggel megtervezték a pápa útvonalát és annak biztosítását a reptértől a Hősök teréig, valamint alternatív útvonalakat jelöltek ki.
Úgy fogalmazott, hogy előkészítették a Hősök terét és a Szépművészeti Múzeumot, ami nem csupán látványos személyvédelmi intézkedést jelent, hanem hetekig tartó tűzszerészeti munkát is.


A pápa személyvédelmét a TEK és a vatikáni csendőrség együtt látja el - mondta Hajdu János.

MTI/ Fotó: MTI/Máthé Zoltán

Nem tudom, hogy mit láttam! - Rejtélyes videó készült a Csömöri úton - videó
A Budapesti Autósok Közössége egy rejtélyes és eddig megmagyarázhatatlan olvasói videót kapott a minap.
„Apa megölt” – ezek voltak egy 3 éves kislány utolsó szavai, 22-szer lőtt a férfi
Elfajult családi vita áldozatává vált a kicsi, a férfit most ítélték el.
A GPS miatt okozott brutális balesetet, mindent felvett egy kamera - videó
A GPS-t figyelte, emiatt okozott súlyos balesetet egy felelőtlen sofőr a 67-es úton.
Bikini body pár nap alatt? - Adunk pár tippet! - videóval
Valószínűleg ez lenne a legtöbb nő kívánsága a nyaralás előtt.
Döbbenetes, szétnyílt a társasház, rettegnek a pétfürdői lakók - videóval
Szétnyílt egy pétfürdői társasház egy vizesedés miatt.
Elfogták a torta miatt verekedő apát
Kilapította a tortájukat, ezért vert eszméletlenre egy férfit Csepelen egy apa, ráadásul a gyerekei szeme láttára, a...
Nem látták a torlódást, nyolcan ütköztek
Nyolc autó ütközött három balesetben, egymástól nem messze az M5-ösön. A mentők három sérültet láttak el, egy nőt ge...
Videón, ahogy fékezés nélkül ütköznek
Videó készült arról, ahogy egy kocsi fékezés nélkül belecsapódik egy kenyérszállító teherautóba Szombathelyen. Egy b...
Esküvőjük előtt égett le a csárda terme
Éppen esküvőre készültek, amikor kigyulladt és porig égett a felsőlajosi csárda egyik rendezvényterme péntek délután...
Amputálhatják a lezuhant artista lábait
Mindkét lábát amputálhatják annak az artistának, aki 6 méter magasról zuhant a földre előadás közben a Sziget Feszti...