Tízezer méter mélyre terveznek lefúrni a kínaiak

Nem mindennapi projektbe vetették bele magukat.

A keleti ország ugyanis május végén elhatározta, hogy egy tízezer méter mély lyukat fognak fúrni a földkéregbe. A munkálatok már elkezdődtek, ám egyhamar még biztosan nem fog kiderülni, hogy pontosan milyen kőzetek is rejtőznek a Kínai állam alatt – derült ki a Bloomberg szerdai jelentéséből.

A munkagépek már el is árasztották a kínai Hszincsiang régiót, ahol az ország egyik legnagyobb sivataga található.

A felfedezés célja, hogy megállapítsák, milyen kőzetek is találhatók az ország alatt, illetve, hogy olyan felméréseket készítsenek, melyeket a földrengésekhez és vulkánkitörésekhez hasonló környezeti kockázatok során tudnak majd hasznosítani.

A szakemberek nagyon bizakodóak, remélik, hogy a több mint tíz kőzetrétegen átívelő ásás utat nyit majd a krétakori időszakba is. Ebben a mélységben ugyanis már akár 145 millió évvel ezelőtti leletekre is bukkanhatnak.

Ám nem megy minden olyan könnyen, mint amennyire azt gondolták. A fúráson dolgozókat már az első napokban meglepetés érte, a föld alatt lévő kőzetek ugyanis sokkal nedvesebbek voltak, mint amire számítottak.


A projekt tudósai úgy hitték, a víz nem hatol be ilyen mélyen a kőzetekbe, a gyakorlat azonban rájuk cáfolt.

A fúrási projekt nehézségét a legjobban egy teherautóhoz lehet hasonlítani, mely a stabil út helyett két vékony, kifeszített acélkábelen halad

– magyarázta a kínai állami hírügynökségnek Szun Csinseng, a Kínai Mérnöki Akadémia akadémikusa a fúrással kapcsolatban, hozzátéve, hogy a projekt előreláthatólag 457 napig fog tartani.

Ugyanis önmagában csak a kéreg a szárazföldek alatt 30–70 kilométer vastag. A köpeny alsó határa körülbelül 2891 kilométer mélyen van, lefelé haladva fémtartalma növekszik, míg végül el nem éri a külső magot, más néven maghéjat, mely a Föld magja, azaz a Föld középpontja körül található.

2023. június 04. 16:03
A kényszersorozás áldozata lett. A TV2 riportere most megtálalta Beregszászon a sírját. Szívszorító képeket készítet...
A miniszterelnök péntek reggel beszámolt a legfrissebb kormányzati döntésekről, de beszélt arról is, hogy az ukrán t...
Taxinak csapódott egy sofőr péntek hajnalban Budapesten, a Blaha Lujza téren.
Hivatalos személy elleni erőszak és minősített könnyű testi sértés bűntette miatt indított nyomozást a Debreceni Reg...
időjárás-jelentés, 2025. július 11., péntek
Győzelem, küzdelem, szerelem, válás, anyaság és még sorolhatnánk. Negyed évszázad, még belegondolni is elképesztő. R...
family
Egy döbbenetes felvétel, ami az egész országot sokkolta! Egy szegedi nő épp a vihart videózta, amikor a kamerája elő...
family
AZ ÉVTIZED ÁTVERÉSE! - Nem az utcán történt, hanem a rácsok mögött. Egy szélhámos, aki a cellájából vezette a csalóh...
family
126 millió forint. Ennyi gyűlt össze az Ökumenikus Segélyszervezet Kapaszkodó adománygyűjtő akcióján, aminek célja 1...
family