Kulcsár Edina hamarosan világra hozza Varga Márkkal közös első gyermeküket, előtte azonban fontosnak tartották, hogy Isten színe előtt is hivatalossá tegyék egymás iránti elköteleződésüket. Hatalmas boldogságukat mindössze egy rövid, de annál sokatmondóbb szöveggel és egyetlen képpel jelentették be:
„Nagy nap volt ez! Sosem gondoltam volna, hogy valaha megnősülök. Még csak hallani sem akartam róla soha, hogy bekössem a fejem, mert igazából nem éreztem jelentőségét, nem volt, ami kiváltaná, de megtörtént és te vagy az első, egyben utolsó is! Megváltozott minden mióta együtt vagyunk, sokkal jobb minden és ezeket nem lehet szavakba önteni! Köszönök neked mindent drága gyönyörű feleségem!
U.i.: A nagy buli pótolva lesz a baba születése után!
Megnősült G” – írta.
A nagy lagzira tehát egyelőre várni kell, ahogyan a nagy napról készült fotókból is csak egyet hoztak eddig nyilávnosságra.