
Életét vesztette egy olasz hegymászó a Mont Blanc-on
A 82 éves betegnek a bal lábát kellett volna amputálni kedden az osztrák Freistadt klinikán, helyette emberi mulasztás miatt a jobb lábát vágták el - számolt be róla a CNN.
A szörnyű eset úgy történt, hogy a kórházi dolgozó rossz lábra rakta a műtét előtti jelölést.
"Csütörtökön reggel, a szokásos sebkötözés során fedezték fel az emberi tévedésből fakadó tragikus hibát" - áll a klinika közleményében.
A beteg számos megbetegedésben szenvedett, a hibát követően pedig a másik lábát is el kellett távolítani. A férfi családját tájékoztatták és felajánlották nekik a pszichológiai támogatást, miközben a kórház elküldte az eset részleteit a régió ügyészének is.
"Szeretnénk megerősíteni azt is, hogy mindent megteszünk az ügy kivizsgálása érdekében, minden belső folyamatot elemezni fogunk. A szükséges lépéseket azonnal megtesszük" - írja a közlemény.
Az érintett sebész saját döntése alapján szabadságra ment.

Életét vesztette egy olasz hegymászó a Mont Blanc-on

A gyártó szerint váratlan, heves szélroham okozta a halálos áldozattal járó szerdai drótkötélpálya-balesetet Svájcban

Tűz ütött ki egy autóalkatrész-gyárban Dél-Koreában, sokan megsérültek

Meloni azt mondta az uniós vezetőknek, hogy megérti Orbán Viktor ukrajnai álláspontját

Éheztették és kutyapórázon tartották kislányukat

Kaja Kallas kijelentette, Brüsszel azon dolgozik, hogyan tudják kierőszakolni Magyarországból a 90 milliárdos hadikölcsön jóváhagyását

Többen meghaltak egy épülettűzben az indiai fővárosban

Hátborzongató gyilkosság: Döbbenet, hova vezetett a fiatalkorú gyanúsított első útja

Lezuhant egy svájci sífelvonó kabinja - videóval

Elsüllyedt egy vontatóhajó Romániában, az öttagú legénységből senkit nem sikerült élve kimenteni

Bebizonyosodott, hogy ukrán kémhálózat segíti a Tisza Pártot

Teljesen leállt a légi utasforgalom Berlinben sztrájk miatt