
Teltházas koncertek: Hatalmas sikert aratott a Mandoki Soulmates németországi turnéja
Hangos siker lett a német sajtóban is a legnagyobb rock és jazz legendákat felvonultató Mandoki Soulmates németországi turnéja. A Bartók Béla által inspirált "Magyar Képek" aranyalbum bemutatása nem győzi besöpörni a gratulációkat. Most egy új dal, a "Szomorú Vasárnap", mely 1933-ban került először a publikum felé, is bekerült a koncertprogramba. Seres Rezső, magyar zeneszerző és zongorista zenésítette meg Jávor László költő szövegét, mely világszerte ismertté vált. A dal eredeti címe 'Vége a világnak' volt, a világháború okozta kétségbeesésről szólt és az emberek vétkeivel kapcsolatos, majd csendes imában végződik.
Tenyek.hu 2023. szeptember 06., szerda 11:58
A világhírű Mandoki Soulmates 30 éve sikert-sikerre halmoz, a tehetséges művészek, a minőségi, igényes zene és Leslie Mandoki a védjegyük.
Idén a budapesti és a kolozsvári koncerteket követően Hamburgban, Berlinben, Münchenben, Drezdában is teltáz előtt elsöprő, tomboló sikert tudott maga mögött a Mandoki Soulmates. A legnagyobb helyszíneket töltötték meg, mint például a Circus Krone-t Münchenben, ahol többek közt a nagy legendák, a Rolling Stones, Frank Zappa, és Beatles is játszottak.
A Mandoki Soulmates koncertek mindig mély nyomot hagynak maguk után, hosszú percekig tartó ovációk és az álló taps megszokott már a lelkitársak életében, ahogy az is, hogy a közönség egyhangúan követeli a ráadást.
Az életben nagyon fontosnak tartom, hogy ne csak a jól megtervezett dolgokba ragadva éljünk, hanem engedjük, hogy a spontaneitás is szabadon áramoljon a mindennapjainkban. Nem sokkal a budapesti koncertünk előtt, pont egy vasárnap este, beugrottunk egy csodálatos magyar étterembe Till Brönerrel, aki amellett, hogy zenésztársam, jóbarátom is. Ő az egyik legsikeresebb és ismertebb német zenész a nemzetközi porondon. A VW-Audi-Porsche Csoport CEO vezetője, Dr. Herbert Diess barátom is csatlakozott hozzánk, aki nagy tisztelője a magyar kultúrának és gasztronómiának. Zárás után Csicsó, akit korábban még Szakcsi Lakatos Béla barátom és mentorom mutatott be, eljátszotta nekünk a "Szomorú Vasárnap" című dalt cimbalmon. Amikor megszólalt a muzsika, a múlt, a jelen és a jövő egyetlen kontinummá olvadt. Az élet színei, a boldogság és a bánat pillanatai életre keltek, akkor és ott....életünk színes palettájának egyik legszebb ecsetvonásává vált ez a zenei élmény. Mélyen megérintett... nem volt kérdés számomra, hogy a Szomorú Vasárnapnak ott a helye a műsorunkban. Budapesten, Kolozsváron, Hamburgban, Berlinben, Münchenben, Drezdában is megszólalt már, ahol óriási siker volt, a jóhír az, hogy a közönség is pontosan úgy imádja, ahogy mi zenészek is. Leipzigben is, a turné további állomásán is játszani fogjuk
- mondta Leslie Mandoki
Ez a magyar dal is elképesztő, minden hangjegynek értelme van... zenei időkaput nyitott bennem is, innentől kezdve örökre velünk marad.
- hangsúlyozta Till Brönner.
A koncerteken egy másik dalpreimert is bemutattak "Devil's Encyclopedia" címmel, ami nem csupán egy remek zenei alkotás, hanem egy igazi komoly politikai nyilatkozat is egyben. A Mandoki Spoulmates a béke hírnöke,az emberi lelkiismeret szószólója, zenei állásfoglalás az aktuális antiszemitizmussal szemben egy emberségesebb világért.
+Ez is érdekelheti

Gelencsér Tímea csatlakozik az Újratervezés csapatához

A tavalyi siker után, idén is külföldi sztárral indul A Nagy Duett

Fülledt erotika a csütörtöki Nagy Ő-ben

,,Gyerünk át a kanapéra...” – Pár mondat után a lényegre tört Stohl András a Nagy Ő-ben

Breaking News a nyíregyházi macihíradóban, kiakadt a cukiságmérő

A Nagy Ő: Mónika sírva fakad. Vajon meddig bírja elviselni a feszültséget?

Csak a romok maradtak: Sokkoló felvételek készültek Kovács Reniék megsemmisült házáról

Hibát észleltek a NASA-nál: veszélybe került az űrhajósok indulása

Nem véletlen, hogy másokat követünk – sokkoló kutatás leplezi le az influenszerhatás valódi okát

Egy apró útlevélhiba tönkreteheti az egész nyaralást

Innen indul a varázslat – Tilla titkos túrára vitte a követőit

Nem csak zenélt – csodát tett: elképesztő összefogást indított el Mága Zoltán





