
Ön tudta? – Szinte minden konyha alapkelléke a legundorítóbb veszélyforrás
Szélcsendes, napos, ám még kicsit hűvös időjárás fogadta Németh Lajost és a Mokka stábját csütörtökön reggel a vácrátóti botanikus kertben.
A meteorológus azonnal a harmatos növényzetre hívta fel a figyelmet, ugyanis az ország nyugati és északi vidékein 20-30 milliméter csapadék esett. Az Alföldön élőknek ettől valamivel kevesebb jutott, és a szakértő szavai szerint még szükségük is lenne az esőre.
Németh Lajos úgy véli, az idei tavasz alaposan rászolgál a szeszélyes jelzőre: míg április első napjaiban nyári meleg, néhol kánikula is tapasztalható volt, addig nemrég páros lábbal rúgta ránk az ajtót a tél, és még a Kékes is fehérbe burkolózott, a Kárpátok és az Alpok hegyvonulatairól már nem is beszélve.
A meteorológus rámutatott, szerdán a Dunántúlon sehol nem érte el a csúcshőmérséklet a 10 fokot, ami március eleji időjárásra vall. Hozzátette, az esőt hozó ciklon ugyanakkor elvonult hazánk felől, véget ér a hideg levegő beáramlása, aminek köszönhetően lassú felmelegedés kezdődik.
Csütörtökön még csak 12 és 17 fok között alakulnak a maximumok az országban, vasárnap viszont már a déli és délkeleti tájakon 23-25 fokot is mérhetnek, a jövő hét első napjaiban pedig itt-ott a 29 fok sem kizárt.
Lassan el lehet rakni a téli cuccot, elő lehet venni a nyárit
– magyarázta Németh Lajos, aki szerint hasonlóan tehetünk az esernyőkkel is, hiszen a szél mellett csapadék sem várható számottevő mértékben az elkövetkező időszakban.

Ön tudta? – Szinte minden konyha alapkelléke a legundorítóbb veszélyforrás

Amikor a fák néma igényei hallhatóvá válnak

Cannes: Egy román család története vitte el az Arany Pálmát

Majdnem megfulladtak - Hajók neveit kapták a kidobott macskák

Megbírságolták a bulizó Mick Jaggert

Oszvald Marikával és Csere Lászlóval is találkozhat a közönség a veszprémi operettfesztiválon

Hétfőtől új részekkel jön az Újratervezés

Eddig soha nem látott premierepizóddal emlékezik a TV2 Scherer Péterre

„Leírhatatlan érzés volt” – Titkos álma vált valóra Curtisnek

Mesterséges intelligenciát is bevetettek vadon élő ázsiai elefántok védelmére Kínában

A vörös szőnyegre lépett a bukott hollywoodi sztár

,,Nagyon sokat jelent számomra” - David Beckham új oldalát mutatta meg