
Béke, hála és rengeteg pihenés – Ezt kívánja mindenkinek Kapu Tibor
A világ legnagyobb ajkú nőjeként ismert 28 éves Andrea Ivanova 2018-ban kezdte az átalakulást, miután egy Bratz babára akart hasonlítani. Ezért megműttette az állát és feltöltette az ajkait, mely operációkra eddig nyolcezer dollárt (2,8 millió forintot) költött – írta meg a Mirror csütörtökön.
Ám az eltökélt nő nem elégszik meg ezzel a rekorddal. Miután az egészségügyi kockázatok veszélye miatt egyetlen orvos sem vállalt több beavatkozást a száján, így új területet választott az arcán.
Andrea újabban az arccsontjait szeretné megnövelni, ám nem is kicsit.
„A világ legnagyobb ajkai mellett szeretném, ha a legnagyobb arccsontok is az enyémek lennének. Eddig négy hialuronsavas injekciót kaptam az arccsontjaimba, de hamarosan további két kezelésen fogok átesni.” – árulta el terveit a lapnak a Bulgáriából származó modell, akinek a feltöltések után három napig vigyáznia kell, nehogy erős nyomás érje az arcát.
Az extravagáns vonásokkal rendelkező nőt sokan el akarták tántorítani a műtétektől, Andrea azonban határozottan kiáll a véleménye és a vágyai mellett, családjának sem engedett beleszólást az arca „felturbózásába”.
„Nem érdekelnek az emberek megjegyzései, megvan a saját ízlésem és nézetem a szépségről, és ezeket szigorúan követem. Minden embernek el kellene fogadnia önmagát anélkül, hogy félne vagy aggódna mások véleménye miatt, mert az élet értelme az, hogy mindenki boldog legyen.” – fogalmazott Ivanova, akinek sem a családja, sem a barátai nem helyeslik, hogy így megváltoztatta a külsejét.

Béke, hála és rengeteg pihenés – Ezt kívánja mindenkinek Kapu Tibor

Közel 30 kiló halból készít halászlét a Kincsvadászok műkereskedője

Konyhájából üzent Szentkirályi Alexandra

Egyetlen apró dolog, ami nem hiányozhat az ünnepi kézipoggyászból sem

Bölöni László: A franciák egyáltalán nem értik, hogyan tudja ennyire támogatni a magyar kormány a családokat

Miért jó választás egy belsőépítész? – A Sunny Side Up Studio szerint így spórolhatunk időt, pénzt és idegeskedést

Rubint Réka négyhetes életmódváltó program indít

Új év, új remény - Mága Zoltán egyedülálló kezdeményezéssel segít a rászoruló gyerekeken

74 éves korában meghalt Chris Rea

Íme a TV 2 Csoport karácsonyi filmkínálata

„Nem 5 perc volt, de megérte!” – Tilla már karácsonyi hangulatban van

Senki sem hallotta még: hétfőn debütál egy új Queen-dal