Tállai András: a magyar érdekek miatt nemet kell mondani a globális minimumadóra

Magyarország egy morzsányit sem enged pénzügyi szuverenitásából, és mivel a Biden-adó súlyos károkat okozna a hazai gazdaságnak, a vállalkozásoknak és az embereknek, ezért elutasítja azt - mondta Tállai András, a Pénzügyminisztérium államtitkára.

A Magyar Nemzet szombati számában megjelent cikk szerint az új közteher lényege, hogy a Gazdasági Együttműködési és Fejlesztési Szervezet, vagyis az OECD ernyője alatt nemzetközi szinten egységesítenék a társasági adó kulcsát, megszabva egy minimális mértéket, például 15 százalékot. Az elképzelés lényegében kiiktatná a befektetésekért folyó nemzetközi adóversenyt azzal, hogy a multinacionális nagyvállalatoknak ezt a mértéket mindenképpen meg kellene fizetniük. Mivel a minimumadó egyik legfőbb szorgalmazója az amerikai elnök, ezért a közterhet többen csak Biden-adónak nevezik.

Tállai András államtitkár rámutatott: Magyarország szedi jelenleg a legkisebb társasági adót az Európai Unióban, a kilenc százalékos mérték pedig az elmúlt években érzékelhető előnyt jelentett a nemzetközi befektetésekért folytatott versenyben. Úgy fogalmazott: önként és dalolva ezt az előnyt nem engedjük ki a kezünkből.

Az államtitkár felidézte, hogy az adópolitika a 2010-es kormányváltás után vett új irányt. Akkor nem a lakosság és a kisebb cégek megadóztatásáról született döntés, hanem arról, hogy különadók formájában átmenetileg nagyobb összeggel járuljanak hozzá a közös terhek viseléséhez a bankok, a távközlési cégek, az energiavállalatok és a kiskereskedelmi áruházláncok - emlékeztetett. Elmondása szerint ezek a vállalkozások három év alatt csaknem ötszázmilliárd forintot fizettek be ágazati adók formájában a költségvetésnek.

"De a szabályokat úgy alakítottuk ki, hogy azok nem veszélyeztették a nagyvállalatok működőképességét és profittermelő lehetőségeit sem" - emelte ki az államtitkár.

Egyes adók ügye - fűzte hozzá - utóbb elkerült az Európai Unió Bíróságához, amely Magyarországnak adott igazat. Eszerint ezek a vállalkozások bevételeik, jelentőségük arányában rászoríthatók arra, hogy részt vegyenek a magyar közteherviselésben. Egy idei, szintén a reklámadót érintő, a bizottság által indított bírósági eljárás végén pedig az bizonyosodott be, hogy nem számít állami támogatásnak a sávosan progresszív mértékrendszer az árbevétel alapú adókban.

A kormány Brüsszel kérésére sem hajlandó a hazai vállalkozásokat, a gazdaságot sújtó adóemeléseket megvalósítani, ezt Washington óhajára sem tehetjük meg - szögezte le Tállai András.

Rámutatott arra is, hogy az adócsökkentés politikája hozta vissza az országot 2010 után a csőd széléről, ahová a baloldal taszította, és az adócsökkentés politikájával lehetett a mostani járvány után újraindítani a gazdaságot. Mert amikor csökken az adó, akkor nő a gazdaság, nő a foglalkoztatás, és nőnek a bérek is - zárta szavait az államtitkár.

MTI/A címlapfotó illusztráció 

2021. augusztus 14. 06:47
A nyilvánosságra került videó egy kiképzőtáborban készült.
Magyar Péter és Ukrajna uniós tagsága is megosztja a Tisza Párt szimpatizánsait.
Ukrajna háborúban álló ország, de ez nem jogosítja fel mindenre. Az ukránoknak nincs joguk a kényszersorozás során e...
Callcentert üzemeltetett egy budapesti börtönből egy férfi, aki egy nyereményjátékot ajánlva hívogatta az embereket ...
Mikrogravitációs körülmények között az izmok és a csontok tömege csökken, emiatt a testmozgás az űrben legalább olya...
Alkohol, trauma és túlsúly, mégis sikerült egy új életet kezdenie. További részletek a Tények Pluszban 18.45-kor a T...
family
A tűzoltók csak hét vízsugárral tudták megfékezni a hatalmas tüzet. További részletek a Tényekben 18.00-kor a TV2-n!
Hallgatnak. Sebestyén József magyar állampolgárt a kényszersorozás során agyonverték. Zelenszkij és von der Leyen mé...
A sofőr frontálisan ütközött egy másik autóval, majd a kukoricásba csapódott. További részletek a Tényekben 18.00-k...
Brutális balesetben halt meg egy sofőr pénteken este Lábodnál, az autója a felismerhetetlenségig összetört, miután n...