
Időjárás-jelentés: Gyenge fagy is előfordulhat a következő napokban
Állt a bál a sárga csapatnál a Farm VIP hétfő esti adásában. Bálint Antónia és Fekete Pákó kapcsolata váratlanul 180 fokos fordulatot vett, ugyanis a nigériai származású előadó elképesztően zokon vette azt, ahogy társa kommunikált vele.
Én afrikai vagyok b*szd meg, és ne fordíts hátat nekem
– nyitotta meg a vitát Pákó, aki úgy vélte, az egykori szépségkirálynőt nem tanították meg tisztelettel beszélni, és kijelentette, egy nőnek nem lenne szabad így viselkednie.
A mulatós celebnél olyannyira felment a pumpa, hogy már fizikai erőszakot is kilátásba helyezett, és közölte Toncsival, hogy egy másodperc alatt képes lenne őt elintézni, ráadásul még rasszizmussal is megvádolta.
Takarodjál innen a büdös életbe
– hangzott el Pákó szájából egyéb, nyomdafestéket nem tűrő mondatok mellett, és ezen a ponton már a csapattársak is kénytelenek voltak közbelépni.
Antónia ledöbbent a történteken, hiszen egyrészt a műsor során idáig kedvelték egymást az énekessel, másrészt elképzelni sem tudta, hogy a zenész ilyen stílusban tud beszélni egy nővel.

Időjárás-jelentés: Gyenge fagy is előfordulhat a következő napokban

Fogós feladvány: Ön tudja mi ez a lyuk a laptopokon?

Gyászol a magyar sport, elhunyt Dávid Sándor

Hajszálon múlt, hogy kijutottak, katonák mentették ki a népszerű magyar zenekart

Pénteken kiderül, ki lesz a Séfek Séfe 7. évadának győztese

A Tankcsapda kilenc év után újra a Sportarénában lép fel

Nem mindennapi kincs került elő – Fertőszögi Péter azonnal tudta, mi a teendő

Megrázó titkok a csillogás mögött: megszólalt Britney Spears egykori bizalmasa

Van egy módszer, amit sokan utálnak, pedig a szervezet hálás érte

Megható pillanat: sosem látott fotóval idézte fel édesanyját Vilmos herceg

Tóth Gabi megszólalt a kritikákról, és nem fogta vissza magát - videóval

Megrendítő sorokkal jelentkezett Leslie Mandoki – ezt üzente március 15-én


