Sztárversenyzőkkel hódítja meg Európát a HELL Boxing Kings

Európai sztárszépségek csatlakoznak a neves bokszolók sorához.

Év elején a HELL Boxing Kings berobbant a boksz világába. Az egymillió dolláros összdíjazású nemzetközi versenyre több mint 14 ezren jelentkeztek, melyből a kvalifikációs küzdelmeket követően a legjobb 32 versenyző jutott tovább.

Az egymillió dollár összdíjazású ökölvívóverseny negyeddöntőjében kilenc magyar bokszoló, Oláh Levente, Búza Rafael, Gémes Levente, Mester Soma, Száraz Gergely, Csiki Róbert, Kovács Kruzító, valamint a nehézsúlyú Kiss Levente és Bernáth István folytathatja a küzdelmet. A bokszolók mellett a celeb kategóriában hírességek is összecsapnak egymással.

Szlovákiát az ismert műsorvezető és influencer Samuel Miškov képviseli majd, akinek több mint 200 ezer követője van az Instagramon, Csehország színeiben pedig a Love Island című műsor győztese Denisa Valová érkezik, aki nem mellesleg a brünni Masaryk Egyetem fogorvostan hallgatója.

Nem félek a kihívásoktól, ezért szeretném feszegetni a határaimat ebben az irányban. Biztosan nem azzal a szándékkal lépek ringbe, hogy veszíteni akarok

- üzeni egyértelműen ellenfeleinek.


A ringben láthatjuk majd az ismert magyar színészt és énekest, Brasch Bencét, aki sikeresen szerepelt egy tehetségkutató műsorban, dalai pedig mostanra meghaladták az egymilliós megtekintést a YouTube-on. 

Tudom, hogy oda kell figyelnem arra, hogy mennyit alszom és mit eszem a nap folyamán. A tőlem telhető legjobban készülök a meccsekre. A boksz kezd rutinná válni az életemben, és szó szerint mosolyogni kezdek sportolás közben

 - árulta el.


Az európai szépségek sem hiányoznak a ringből

A celebek legnépszerűbb arcai közé tartozik a szerb Una Kablar, akinek több mint 600 ezer követője van az Instagramon. Una tetoválóművész és főállású influencer, a többi sztárbunyóshoz hasonlóan ő sem találkozott még ellenfelével. Szintén ringbe száll a népszerű azerbajdzsáni tartalomkészítő, Fatima Ahmadova, aki magával ragadó tartalmainak köszönhetően 1,2 milliós rajongótáborral büszkélkedhet.


A pikáns posztok gyakran feltüzelték a bolgár Instagram-sztár, Zlatka Dimitrova rajongóit, aki 2009-ben a Playboy neves férfimagazin Playmate-je volt. A horvát zászlót a vad influencer, a felűnő szépségű Ela Jerković viszi a ringbe. 


Magyarországot a hölgyek versenyében pedig egy másik szépség, Berki Renáta képviseli a Hell Boxing Kings egyedülálló versenyén, aki egyre jobban ismeri már a sportágat, úgy, hogy közben üzletasszony, influencer és édesanya is. 


George Manikasnak
az élet több területén is sikerült már felhívnia magára a figyelmet. Nemzetközi divattervezőkkel dolgozott együtt, Dolce & Gabbana és az Ermenegildo Zegna kifutóját is megjárta.

A népszerű görög műsorvezetőnek saját ruha- és divatkiegészítő márkája is van. A büszke és többszörös díjnyertes édesapa most a sportban is szeretne bizonyítani és ezzel példát mutatni szeretett fiának.


November 10-én startol az 1 millió dollár összdíjazású bokszverseny, mely során nem csak neves ökölvívók mérkőznek meg, hanem 10 ország ismert sztárjai is. Sőt, hétről hétre egyre több hírességgel találkozhatnak a nézők minden vasárnap.

További információk a HELL Boxing Kings közösségi oldalán!

2024. szeptember 16. 16:51
Halálos baleset történt szombaton az M1-es autópályán Mánynál, ahol a 31-es kilométerszelvénynél a Győr felé vezető ...
Húsz nap elzárásra ítélte a bíróság azt az idős nőt, akinek a kutyái rátámadtak egy kislányra Zsámbékon. A gyereknek...
Hatalmas érdeklődés övezte a Harcosok Klubja edzőtáborát, amelyet szombaton Sátoraljaújhelyen rendeztek meg. A rende...
A Tisza Párt rezsiügyi ajánlata nem más, mint a rezsicsökkentés felszámolása – jelentette ki Czepek Gábor államtitká...
A tehetségkutató válogatója nem várt ellentéteket szült a szakemberek között.
Meglátta egy biciklis futár, hogy egy nő egy lopott kerékpárral megy az út szélén Budapesten, megállította őt és a v...
A nyomravezetői díj ellenére sem találja a rendőrség azt a gyújtogatót, aki miatt márciusban leégett a szamosszegi s...
Konyhai bárddal támadt egy rendőrre egy férfi Ajkán. A járőrök azért mentek a lakásába, mert részegen üvöltözött és ...
Válni akar Till Tamás gyilkosától a fiatal felesége, azt mondja, azért, mert a gyerekgyilkossági ügy miatt tönkremen...