Szörnyű részletek derültek ki a ráckeresztúri gyilkosságról

A háromgyerekes anya egyedül élt, ismerősei szerint két éve ismerhette meg a férfit, akit befogadott.

Szomszédja szerint a meggyilkolt áldozatot, Katalint, már egy nappal azelőtt is összevert arccal látták, hogy előkerült a holtteste ráckeresztúri otthonából. A 64 éves pedagógusra szombat délelőtt találtak rá holtan. Napokig verhették, amibe végül bele halt. A sokkoló gyilkossággal a nő élettársát, a környéken csak Csocseszként ismert 53 éves férfit gyanúsítják. A mellettük élő idős nő szerint, aki évtizedek óta ismerte az áldozatot, alkoholista párja rendszeresen brutálisan megverte a nőt, rengeteget ordítoztak.

Kiabálást, cirkuszt, veszekedést, verekedést. Az ide hallatszott, igen, többször. Többször elvitte a Katit a mentő

– mondta a Tényeknek a szomszéd.

Sőt, egyszer a nő lába is eltört. A rendőrség is többször járt már a háznál a balhézó pár miatt.

Katalint azonban sosem kért segítséget. Mindketten ittak, részegen pedig veszekedtek, ez történhetett péntek este is. Ismerőse szerint a párja ekkor végezhetett Katalinnal.

Gondolom, hogy jól beittak, és akkor este lehetett a baj, amikor megtörtént, ami megtörtént, azt reggel, amikor kijózanodott, szerintem akkor vehette észre, hogy valami nem stimmel

– tette hozzá a szomszéd.

Végül a férfi maga hívott mentőt a nőhöz, de már nem tudták megmenteni az életét, belehalt a verésbe. A párja nem menekült el, megvárta a rendőröket, akik elvitték.

A falubeliek az elmúlt két évben látták a férfit rendszeresen a nő otthonánál, azt mondják befogadta, mert hajléktalan volt. Azonban a nő többször elküldte.

Az áldozatnak három fia van. Elvált, és miután a gyerekei elköltöztek, egyedül élt. Információink szerint az egyik fia anyagilag támogatta. Korábban pedagógusként dolgozott, sokan ismerték és szerették a községben.

A feltételezett gyilkost elfogták. A férfit a napokban letartóztathatják.

2025. március 24. 09:11
Ideiglenes kitelepítéseket rendeltek el a helyi hatóságok az egyesült államokbeli Észak-Karolinához tartozó több szi...
A klímaváltozás miatt annyira visszahúzódott az észak-olaszországi Lombardiában fekvő egyik legnagyobb gleccser, a V...
Semmit nem tett Karácsony Gergely a budapesti lakhatási válság enyhítéséért – fogalmazott Szentkirályi Alexandra, ak...
Magyar Péter közölte, hogy nem Orbán Viktor akar békét, hanem Ursula. Nem szabad kánikulában annyit a napon lenni – ...
Újabb adással jelentkezett a Harcosok órája, amelyben Kovács Zoltán és Menczer Tamás voltak a műsorvezető Német Balá...
Szerda este Zamárdi újra a Balaton fővárosává válik, hiszen elindult a Strand Fesztivál, ahol világsztárok, hazai ke...
family
"Kinyírom Renner Erikát!" - ezt hörögte a kaputelefonba az elmegyógyintézetből nemrég kiengedett zaklató. Az őrült f...
family
Idén is Európa legnagyobb tűzijátékát, öt kilométeren át csodálhatjuk meg a Duna két oldaláról. Ötszáz kilövési pont...
family
Lovakat, hattyúkat, a Szent Koronát, de Batmant és a Batmobilt is láthatják az ünneplők az idei Debreceni virágkarne...
Elindult az Otthon Start Programiroda, ami azon dolgozik, hogy idén ősszel több, mint tízezer lakásfejlesztés kezdőd...