
Limitált kiadású karórát szúrtak ki az esztergomi DPK-n, összesen pár darab készült belőle
81 éves korábanelhunytLukáts Andor Jászai Mari- és Kossuth-díjas színművész, rendező – közölte a gyászhírt pénteken a Katona József Színház hivatalos Facebook-oldalán.
A bejegyzésben felidézték Andor pályafutását, aki a Pinceszínházban kezdett amatőr színészként, majd a kaposvári Csiky Gergely Színházhoz szerződött.
1994-től 2008-ig volt a társulat tagja, és mint kiderült, neki és Halász Péternek köszönhetően indult el a Hírszínház a Kamrában.
Számtalan feledhetetlen alakítása mellett, ő rendezte többek között a Portugál című előadásunkat, ami színházunk történetének leghosszabb ideig futó, közönségkedvenc előadása volt
– írták a posztban.
Andor továbbá 2008-ban megalapította a Sanyi és Aranka Színházat, ahol igazgatóként, a Színház- és Filmművészeti Egyetemen pedig adjunktusként tevékenykedett.
A színészt a társulat saját halottjának tekinti.

Limitált kiadású karórát szúrtak ki az esztergomi DPK-n, összesen pár darab készült belőle

Ez tényleg Tolvai Reni? A rajongók alig hittek a szemüknek

„Ide a 10 milliót, meg a ciciket!” – de Cynthia álma itt véget ért

Hírek érkeztek Erdő Péter bíborosról, így van most

Mosoly a kudarcon: a pszichológia szerint működik

A kutyák egyik legcukibb szokása mögött különös okok állnak

Így él most a Baywatch egykori szexszimbóluma

Különleges küldetésben Veréb Tomi – ezért vállalja már harmadik éve

A Nyíregyházi Állatpark felfedte: ezért különlegesek a jegesmedvék

Szombaton vadonatúj epizóddal folytatódik a Kincsvadászok VIP!

Magyar slágereké lesz a főszerep A Nagy Duett harmadik adásában

Egy születésnap, ami már sosem lesz ugyanaz – megszólaltak Fenyő Miklós gyermekei