
Megérkeztek az első képek az Exatlon Hungary új évadának egyik helyszínéről
Halastyák Fanni, művésznevén Nemazalány rövid idő alatt robbant be a magyar zenei életbe, sikere azóta is töretlen. Nem volt ez azonban mindig így, sőt éppen ellenkezőleg. A tehetséges fiatal mondhatni menekült a korábbi életétől és máig nem szívesen emlékszik vissza a nehéz gyerekkorára. Anyukája diáklányként szülte, apukájáról pedig hosszú évekig nem is hallott. A Hal a Tortán forgatásai alatt több titokra is fény derült.
„Én azért, mert ahonnan elindultam, ahonnan kiindultam és ahogyan éltünk gyerekkoromban, én azt mondtam, hogy én nem fogom úgy élni amilyen körülmények közül jöttem és sikerült” – hangsúlyozta Fanni.
2022 végén egy teljesen új fejezet kezdődött az életében. Fanni és párja, Szlépka Armand csupán négy hónapja alkottak egy párt amikor elindultak a nagy kalandra. Meg is nyerték az Ázsia Expresszt.
Ezalatt bőven voltak mélységek és magasságok... Ezek jellemezték a mögöttük álló heteket, amiket a szerelmesek a kalandreality-ben töltöttek.
Mint kiderült Fannyinak disszociatív személyiségzavara van, ami ahogy ő mondta több személyiséget foglal magába és vannak helyzetek, amikor előjönnek, viszont aki tudatosan figyel rá akkor tudja ezt kezelni. Ebben segítségre talált Armandban is, aki tudja, hogy párja mivel küzd, de megérti, elfogadja és támogatja szerelmét.
Nemrég pedig elindultak a találgatások arról, hogy az Ázsia Expressz legutóbbi évadának győztesei szakítottak. Mint kiderült, erről szó sincs, egész egyszerűen csak szeretnék óvni a magánéletüket.
A Sztárban Sztár forgatásai alatt ismét új oldalát mutatta meg Fanni, sőt az is kiderült, hogy önbizalomhiánnyal küzd, de szerette volna legyőzni a félelmeit, és persze bebizonyítani, hogy igenis tud énekelni.

Megérkeztek az első képek az Exatlon Hungary új évadának egyik helyszínéről

A Séfek Séfe hetedik évadának nyertese elmondta, hogy milyen érzés volt győzni

Meghalt Chuck Norris

Kezdődik a csillagászati tavasz

Kiderült, kik lesznek a Megasztár idei évadának műsorvezetői

Ezekkel a produkciókkal küzdenek az elődöntőbe jutásért A Nagy Duett sztárjai

Magyarok költöztek be egy káprázatos villába Dominikán - Ön sejti, hogy kik?

Átadták az idei Televíziós Újságírók Díját: a TV2 hét kategóriában győzedelmeskedett

Csipes Tamara kettős mércéje: bírál, miközben a rendszer egyik legnagyobb nyertese

Egy apró változtatás, ami sorsfordító lehet a társkeresésben

A színpadon kel életre Olaszország, ahol minden hang mögött egy történet húzódik

Megmutatta Szandi, hogyan edz egy leendő nagymama