
Budapestre érkezett egy Lamborghini Revuelto – kitalálja, melyik magyar milliárdos autógyűjteménye gyarapodott?
Több mint egy éve, 2022 júniusában omlott le a fővárosi Jókai utca egyik házának felső emelete, amelyben több járókelő, köztük a Budapesti Operettszínház egyik balettművésze, az akkor csupán 26 éves Tóth Nikolett is megsérült. A fiatal táncos súlyos koponya-, valamint gerincsérüléseket szenvedett, ami miatt műtétek sorozatán kellett átesnie, jelenleg pedig még mindig többnyire kerekesszékbe kényszerül. Éppen ezért lenne óriási segítség számára egy speciális autó vásárlása, amiben most a Dancing with the Stars két profi táncosnője, Stana Alexandra és Mikes Anna segít neki.
Dolgoztam is együtt Nikivel a színházban körülbelül három évig, sőt, egyébként képzeljétek el, hogy volt egy olyan szerepünk, amiben váltottuk egymást
– mesélte a csütörtöki Mokkában Alexandra hozzátéve, a táncos világ nagyon kicsi, így ők családtagként tekintenek minden kollégájukra.
Tóth Nikolett nagyon bízik a felépülésében, még mindig folyamatosan jár gyógytornára, valamint egy speciális járássegítő gépet is használ, hogy újra megtanulhasson sétálni. Nemrég azonban újra meg kellett műteni, egyik kezének állapota ugyanis romlásnak indult. A beavatkozás sikeres volt, így újra bízik állapota gyors javulásában.

Budapestre érkezett egy Lamborghini Revuelto – kitalálja, melyik magyar milliárdos autógyűjteménye gyarapodott?

Időjárás-jelentés: Gyenge fagy is előfordulhat a következő napokban

Fogós feladvány: Ön tudja mi ez a lyuk a laptopokon?

Gyászol a magyar sport, elhunyt Dávid Sándor

Hajszálon múlt, hogy kijutottak, katonák mentették ki a népszerű magyar zenekart

Pénteken kiderül, ki lesz a Séfek Séfe 7. évadának győztese

A Tankcsapda kilenc év után újra a Sportarénában lép fel

Nem mindennapi kincs került elő – Fertőszögi Péter azonnal tudta, mi a teendő

Megrázó titkok a csillogás mögött: megszólalt Britney Spears egykori bizalmasa

Van egy módszer, amit sokan utálnak, pedig a szervezet hálás érte

Megható pillanat: sosem látott fotóval idézte fel édesanyját Vilmos herceg

Tóth Gabi megszólalt a kritikákról, és nem fogta vissza magát - videóval