
Tudta, hogy Nikola Tesla Pomáz díszpolgára, eláruljuk, miért
Németh Lajos és Csehy András Kőröshegyre látogatott a kissé szomorkás csütörtök reggelen, hiszen ott a felemás márciusi idő ellenére pompázik a nárciszliget.
A meteorológus szerint ráadásul a Mokka stábjának mázlija is volt az időjárással ott, a Balaton közelében, ugyanis a szemerkélő, szitáló eső ellenére nem volt fagy. Ez az ország minden olyan részére igaz volt egyébként, ahol beborult, ezeken a helyeken 1 és 5 fok között alakult a hőmérséklet, ellentétben a keleti vidékekkel, ahol akár -5 fokig is lehűlhetett a levegő.
Németh Lajos nagy szívfájdalma, hogy míg a nárciszok ilyen szépen virítanak, a tulipánok nem alkalmazkodnak idén a húsvéthoz, és csak április közepe után virágzanak nagy számban.
A hét elejéhez képest most jóval kellemesebb a szabadban, és a hétvégére is, egy-egy kisebb esőtől eltekintve kiváló kiránduló, de még inkább "nárciszszedő" időt jósol a meteorológus. Sőt, pénteken és szombaton a délnyugati határszélen akár 20 fokot is mutathatnak a hőmérők, de a jó világ csak szombatig tart, amikor érkezik a hidegfront.
A hosszabb távú előrejelzés hasonlóan kettős képet fest. A nagyhéten nem tér vissza sehol a 25 fokos meleg, helyette hidegebb légtömegek érik el térségünket, a fagyzugos helyeken akár -7 fokig is hűlhet a levegő. Ez egészen nagycsütörtökig tart, amikor valamelyest mérséklődik.
Mesésnek azonban ezután is erős túlzás lenne nevezni az időjárást, sőt, Németh Lajos egyáltalán nem irigyli majd azokat a lányokat, akiket húsvéthétfőn a vödörből locsolnak meg. Az ünnepek alatt a legfeljebb 10 és 15 fok között lesz a hőmérséklet csúcsértéke, emellett a szél is gyakran lesz erős, így ajánlott rétegesen öltözni húsvétkor.

Tudta, hogy Nikola Tesla Pomáz díszpolgára, eláruljuk, miért

Megjósolták a BL-döntő eredményét a miskolci makik

Bocsánatot kért Eszenyi Enikő

Meghalt Reményi Károly

Új szerep, új elme? Megdöbbentő eredményeket hozott egy apaságról szóló kutatás

Gyászol a Nyíregyházi Állatpark

Gólyahír Törőcsik Franciskáéknál, nagynéni lett a színésznő

Vadonatúj történetekkel és óriási licitharcokkal folytatódik a Kincsvadászok a TV2-n

Hétfő estétől új részekkel jön az Újratervezés a TV2-n

Ön tudta? – Szinte minden konyha alapkelléke a legundorítóbb veszélyforrás

Amikor a fák néma igényei hallhatóvá válnak

Cannes: Egy román család története vitte el az Arany Pálmát