
Minden amit tudni érdemes a mai tízmilliószoros napról: ezt tegye mielőtt éjfélt üt az óra!
Az orvostudomány fejlődésének köszönhetőn sok, a múltban áldozatokat szedő betegséget sikerült már alaposan visszaszorítani, és még a korábban legyőzhetetlennek hitt legpusztítóbb nyavalyákat is kordában tudjuk tartani már.
Ilyen a kuru nevű betegség is, amely egykor közel százszázalékos halálozási aránnyal „büszkélkedhetett”, mára azonban gyakorlatilag teljesen eltűnt – írta kedden a LadBible.
Először Pápua Új-Guinea kannibál törzseiben fedezték fel a kórt még 1950-es években, ott is azok körében fordult elő, akik a temetési szertartás részeként megették halott társaik agyát.
Bár a hatvanas években már nem tudni agyfogyasztásról, a kuru mégsem szűnt meg, újabb és újabb eseteket jelentettek. A betegség lappangási ideje ugyanis rendkívül hosszú, a megfigyelések szerint leggyakrabban tíz és tizenhárom év között volt, de elvétve ötven, vagy még több év után jelentkező tünetekről is tudni.

A fotó illusztráció: Shutterstock
A kór felbukkanását követően végtagi fájdalmak, járási nehézségek, fejfájás és izomrángások döntötték le a lábukról a betegeket, és általában egy-két évnél tovább nem is bírta a szervezetük. Talán a leghátborzongatóbb tünet a maszkszerű arckifejezés, és a hozzá társuló gyakori kényszeredett nevetés, ami miatt nevető, vagy kacagó halálnak is nevezték.
A kuru az ötvenes években tombolt leginkább, 1957-ben kétszáz esetet regisztráltak, mára azonban nagyon visszaesett, mondhatni eltűnt. Egyes források tanulsága szerint 2005-ben, míg mások szerint 2009-ben történt az utolsó haláleset.

Minden amit tudni érdemes a mai tízmilliószoros napról: ezt tegye mielőtt éjfélt üt az óra!

Jeff Goldblum a Wicked után felhagyott a húsevéssel

Aprótalpúval gyarapodott az ETO család

Bízott Palik Lászlóban a versenyző, ám a műsorvezető sem tudta a választ

Lakásokért, kincsekért és álmokért indul a a vadászat a TV 2-n!

Babát vár údonsült férjétől, akihez első látásra ment hozzá

Fogászati áttörés lehet a tudomány új csodája

Újra Kevin bőrébe bújt Macaulay Culkin, visszatért legendás szerepéhez, videóval

Bilincsbe verték Varga Viktort az Egyesült Államokban

„El tudtam volna képzelni magam mellé” – Sanya kimondta, ki tetszik neki

„A földön feküdtem...” – Szépréthy Roland miatt le kellett állítani az Észbontók forgatását

Nótár Mary otthona olyan, mintha egy luxusszálló lenne: arany mindenütt!