
Maszkos férfi támadott meg egy hivatali dolgozót Zalaszentgróton
A külgazdasági és külügyminiszter EU-s kollégáival tárgyalt az ENSZ 76. közgyűlésének keretében, majd arról számolt be, hogy Afganisztánban sajnos a rosszabb forgatókönyv látszik megvalósulni egyelőre. A dél-ázsiai ország gazdasági helyzete egyre súlyosabb válságban van, egyre több ember szorul humanitárius segélyre, illetve a terrorfenyegetettség is fokozódik, márpedig ezek a tényezők újabb bevándorlási hullám kialakulásával fenyegetnek - hangsúlyozta.
Kiemelte, hogy ennek ellenére továbbra is olyan nyilatkozatok születnek egyes európai vezetők részéről, amelyek "meghívásként értelmezhetők az afgánok szempontjából", sőt több tagország áttelepítési fórumot akar szervezni.
"Azt pontosan tudjuk a hat évvel ezelőtti eseményekből, hogy ezután már a kötelező kvóták jönnek, most már családegyesítésről is beszélnek. Sajnos úgy tűnik, hogy az EU tagállamainak egy jelentős része egyáltalán nem tanult abból, ami 2015-ben és azóta zajlott az európai kontinensen" - fogalmazott a tárcavezető.
Hozzátette, hogy az Afganisztán körüli országok eközben például világossá tették, hogy az afganisztáni problémákat Afganisztánban kell megoldani.
"Ha az EU továbbra is ezeket az álláspontokat képviseli, annak sajnos nem lesz más a következménye, mint egy újabb súlyos tömeges illegális migrációs hullám, holott ezt el kellene kerülni" - szögezte le Szijjártó Péter New Yorkban.
MTI/A címlapfotó illusztráció

Maszkos férfi támadott meg egy hivatali dolgozót Zalaszentgróton

Halálos lakástűz Kiskunfélegyházán, egy idős nő az áldozat

Teltház és diadal: 2–0-val jutott nyolcaddöntőbe az FTC, jön a Braga!

Elaludt vezetés közben az M5-ösön, az egyik utasa meghalt

Levideózta a betörést és az elkövetőt egy nő Nagykanizsán

Hihetetlen, mit művelt egy taxis a kőér utcai vasúti átjárónál

Halálra szúrta feleségét egy férfi Győrnél, majd feladta magát

MÁV-vezérigazgató: elindult a rendszeres teherforgalom a Budapest-Belgrád vasútvonalon

Mutánst fogtak a Balatonból - Fotó

Lángra kapott egy kamion fülkéje az M5-ösön - Fotóval

Csak a lélekjelenléten múlt: újabb durva videók az utakról

Lángba borult egy budapesti vendéglátóhely, többszázan menekültek