
Tudta, hogy Nikola Tesla Pomáz díszpolgára, eláruljuk, miért
Gáspár Győzőt állítása szerint nagyon megviselte, hogy betöltötte az ötvenedik életévét. Egyik fülén be-, másikon kiengedte azokat a hangokat, amelyek szerint az ötödik iksz után alaposan megváltozik az ember, de most a saját bőrén tapasztalja, noha még csak néhány napja, hogy a fél évszázadosok csoportját gyarapítja.
A showman a keddi Mokkában, miután a műsorvezetők felköszöntötték, elmondta, eddigi 50 évéből 25-öt a képernyőn és a köztudatban töltött, ezért nagyon büszke arra, hogy egy kis nógrádi faluból indulva erre a szintre fel tudott kapaszkodni, arról nem is beszélve, hogy van két lánya és egy olyan felesége, aki jóban-rosszban kitart mellette.
Lehet engem szeretni, lehet engem utálni, lehet rólam rossz kommentet írni, de amit akartam, elértem
– összegezte.
Győző egy törökországi luxushotelben ünnepelte a jeles napot, és nem hagyta szó nélkül az újságírók ténykedését sem ezzel kapcsolatban. Fel van háborodva, hogy cikkek tömkelege születik, amelyekben munkássága helyett azzal foglalkoznak, hogy vajon mennyibe kerülhetett a szállásuk.
Hát köszönöm szépen, az ötvenedik születésnapomat hadd töltsem már úgy el, ahogy én akarom!
– tette hozzá indulatosan.
Törökországból hazaérkezve nagy meglepetés várta a Romantic egykori frontemberét, ugyanis Novák Katalin köztársasági elnök és Szijjártó Péter külgazdasági és külügyminiszter is írásban köszöntötte születésnapja alkalmából.
Gáspár Győző a beszélgetés végén bevallotta, 50 felett már nem tervez nagyon előre, ugyanis úgy véli, ketyeg az órája, hiszen édesanyja és nagyapja is nagyon korán távozott az élők sorából, és ez mély nyomot hagyott benne.

Tudta, hogy Nikola Tesla Pomáz díszpolgára, eláruljuk, miért

Megjósolták a BL-döntő eredményét a miskolci makik

Bocsánatot kért Eszenyi Enikő

Meghalt Reményi Károly

Új szerep, új elme? Megdöbbentő eredményeket hozott egy apaságról szóló kutatás

Gyászol a Nyíregyházi Állatpark

Gólyahír Törőcsik Franciskáéknál, nagynéni lett a színésznő

Vadonatúj történetekkel és óriási licitharcokkal folytatódik a Kincsvadászok a TV2-n

Hétfő estétől új részekkel jön az Újratervezés a TV2-n

Ön tudta? – Szinte minden konyha alapkelléke a legundorítóbb veszélyforrás

Amikor a fák néma igényei hallhatóvá válnak

Cannes: Egy román család története vitte el az Arany Pálmát