
Nem kegyelmez az időjárás, kemény éjszaka előtt állunk
A tárcavezető a NATURTEX vállalatcsoport új szegedi gyártó- és irodaépületének átadásán vett részt. A 3,8 milliárd forintos fejlesztéshez az állam 1,4 milliárd forint támogatást nyújtott, amiért cserébe a cég kötelezettséget vállalt 164 munkahely megőrzésére, illetve 150 új munkavállaló foglalkoztatására.
A projekt eredményeként a világ több mint 40 országában jelen lévő, 85 százalékos exporthányaddal rendelkező NATURTEX éves kapacitása mintegy 40 százalékkal bővül. Beszédében kiemelte, hogy a koronavírus-világjárvány miatt "egyedülálló" volt az elmúlt időszak, amilyenre a "mi nemzedékünk életében nem igazán volt még példa".
Globálisan 114 millió munkahely szűnt meg, 40 százalékkal visszaestek a beruházások és 5 százalékkal csökkent a világkereskedelem volumene. Ezzel szemben Magyarországon az előző negyedévben 18 százalékos volt a gazdasági növekedés, tavaly beruházási rekord született, továbbá 4,7 millióan dolgoznak, többen, mint a rendszerváltás óta bármikor.
Leszögezte: fentiek egyértelműen a tömeges munkanélküliség megelőzésére, az emberek munkában tartására összpontosító magyar stratégia sikerességét bizonyítják.
Szijjártó Péter hangsúlyozta, hogy fontos szerepet töltenek be a magyar gazdaságban a családi tulajdonban lévő, vidéki vállalkozások, amelyek a világpiacon is egyre versenyképesebb termékeket állítanak elő. Az ilyen társaságokat a "jövőbeli gazdasági növekedés zálogainak" nevezte, mondván, azok mindig szem előtt fogják tartani a helyi közösségek érdekeit.
A miniszter arról is beszámolt, hogy a magyar textilipar termelési értéke az idei év első nyolc hónapjában 13 százalékkal nőtt, s az ágazat több mint 43 ezer embernek ad munkát az országban.
Végezetül pedig közölte, hogy Csongrád-Csanád megyében az utóbbi másfél évben harminc beruházás indult meg a kormány által a legnehezebb időszakban meghirdetett támogatási programnak köszönhetően, összesen 15 milliárd forint értékben. Ehhez az állam hatmilliárd forintot biztosított, ami hozzájárult 4700 munkahely megóvásához.
MTI

Nem kegyelmez az időjárás, kemény éjszaka előtt állunk

Fülöp Attila: 101 új mentőautóval bővül az Országos Mentőszolgálat flottája 2026 elejéig

Tragédia Cegléden: Nem baleset miatt rohantak a mentők

Különleges traffi mért Szegeden az ünnepekkor, így kívántak boldog karácsonyt

Lezuhant egy ember karácsonykor, mentő és tűzoltó vonult ki a budai alsó rakparthoz

Időjárás-jelentés: Kiderült, mi vár ránk az év utolsó hétvégéjén

Karácsonyi tragédia Szentlőrincen: süteménnyel a kezében halt meg egy férfi

Döbbenetes videó: Egy óriás andalgott Jobbágyi utcáin

Csodálatos képek: Fehérbe borult magyar vidéket fotóztak karácsonykor

Rendőrök és a TEK is kivonult szenteste délutánján a rácalmási temetőbe, drámába torkollott az ünnep a településen

Szörnyű tragédia történt szenteste Algyőn, kék fény villant fel karácsonyi világítás helyett

Felborult egy mentőautó Tatabánya egyik legforgalmasabb útján