
Magyar Péter: közös jelszavunk az önmérséklet
A minisztérium közleménye szerint a tárcavezető a kazah kollégájával, Murat Nurtleu miniszterelnök-helyettessel közös sajtóértekezletén arról számolt be, hogy a két ország együttműködése a legfontosabb területeken hozott eredményeket hazánk számára.
Elmondta, hogy a kétoldalú kereskedelmi forgalom idén 69 százalékkal bővült, és így már szeptemberben meghaladta értéke az 500 millió dollárt. Szavai szerint annak is nagy jelentősége van, hogy a magyar vállalatok nagyjából 250 millió eurónyi beruházási lehetőséget kaptak Kazahsztán megújuló energetikai fejlesztésében, és több település zöld átállását is hazai cégek fogják irányítani.

A miniszter az energiabiztonság és a diverzifikáció fontosságáról is beszélt, hozzátéve, hogy ez alatt a magyar kormány nem azt érti, amit "most Európában politikailag érteni szokás", hanem azt, ami a szó valódi jelentése.
Mi nem lecserélni akarjuk meglévő és megbízható energiaforrásainkat, hanem több energiaforráshoz szeretnénk egyszerre hozzájutni
- mutatott rá.
Szijjártó Péter üdvözölte, hogy már Kazahsztán is lényeges forrásává vált Magyarország energiabiztonságának. Jó hírnek nevezte, hogy a Mol kazah és kínai partnereivel, tizenöt év kőkemény felkészülési munka után, még idén, de legkésőbb jövő év elején megkezdheti a Karpovszkij földgázmező kitermelését a közép-ázsiai országban.
Közölte, a magyar vállalatra a termelés felfutásával mintegy százmillió köbméternyi kitermelés jut majd évente, amelynek a helyben történő feldolgozást követően dönteni lehet a hazaszállításáról vagy az értékesítéséről.
Kiemelte: a kőolajellátás terén is jelentősen nő Kazahsztán szerepe, tavaly az ötszörösére emelkedett az országból vásárolt mennyiség, ez a félmillió tonna a teljes magyar felhasználás mintegy 8 százalékát adta. Tájékoztatása szerint idén már a 700 ezer tonnát közelítette meg a kazahsztáni kőolajbeszerzés, ami újabb 40 százalékos növekedés, ezzel pedig 10 százalék fölé ugrik a kazah részesedés.
Közölte, megegyezés született arról, hogy Magyarország nukleáris képzési támogatást fog biztosítani Kazahsztán számára, illetve emlékeztetett, hogy évente 250 kazah hallgató tanulhat teljes ösztöndíjjal magyar egyetemeken, és a program népszerűségét jelzi, hogy idén már több mint 1400-an jelentkeztek ezekre a helyekre.
Kölcsönös tiszteleten alapuló, kölcsönös előnyöket hozó, a magyar energiaellátás biztonságához nagymértékben hozzájáruló együttműködést tudtunk felépíteni Kazahsztánnal
- összegzett.

A miniszter aláhúzta, hogy a globális biztonsági helyzet folyamatos romlásának közepette nagyon fontos a béketeremtés mellett kiálló országok szoros együttműködése.
"Amennyiben nem sikerül a béke irányába tolni a biztonsági konfliktusokat és kihívásokat, akkor a világ újra a blokkosodás irányába mehet, s ha ez így lenne, akkor ez a legrosszabb hír lenne a számunkra" - figyelmeztetett.
Mi, magyarok, azt szeretnénk, hogy ha a következő évek új világgazdasági és világpolitikai korszaka az összeköttetésekről, a konnektivitásról, a tisztességes globális együttműködésről szólna
- tette hozzá.
Ismételten hangsúlyozta, hogy a magyar-kazah együttműködés a kölcsönös tiszteletre alapul, illetve kölcsönösen előnyös mindkét fél számára. "És ahogy azt a mai megállapodásunkban is rögzítettük, a béke és a békés megoldások mellett állunk ki világszerte, és fellépünk a világ újbóli blokkosodása ellen" - fogalmazott.
Forrás: MTI / Fotók: MTI/Máthé Zoltán

Magyar Péter: közös jelszavunk az önmérséklet

Lemond Lázár János a teniszszövetségi elnöki posztjáról

Balog Zoltán: nem volt kormányzati kérés a kegyelmi ügyben

Vizsgálóbizottságokat állíthat fel, elkezdi az alaptörvény-módosítás vitáját a parlament

Forsthoffer Ágnes együttérzését fejezte ki a MOL tiszaújvárosi üzemében történt baleset áldozata családjának

Magyar Péter: jól haladnak a tárgyalások az uniós forrásokról

Magyar Péter: erős közép-európai régióra van szükség az erős Európához

Magyar Péter miniszterelnök-helyettesnek nevezte ki Ruff Bálint minisztert

Kinevezte a közigazgatási államtitkárokat Sulyok Tamás

Magyar Péter: a kegyelmi ügy dokumentumaiból kiderül, hogy Varga Judit nem támogatta K. Endre kegyelmét

Magyar Péter távozásra szólította fel a Kúria elnökét

Kelemen Ágnes környezetgazdász lesz a vízügyi és klímapolitikáért felelős államtitkár