Szijjártó Péter: A Suzuki újabb, 9,3 milliárd forintos beruházást hajt végre Magyarországon

Újabb, 9,3 milliárd forintos beruházást hajt végre a Suzuki Magyarországon, amelynek nyomán a japán cég egyrészt bővíti a gyártókapacitásait, másrészt nagy lépést tesz az esztergomi üzem karbonsemleges átállásáért - jelentette be a tárca tájékoztatása szerint Szijjártó Péter külgazdasági és külügyminiszter szerdán Tokióban.

A tárcavezető arról számolt be, hogy újabb fejlesztésről született megállapodás az autóipari vállalattal, amely segíteni fog a magyar gazdasági növekedés jövőbeli megőrzésében, ráadásul környezetkímélő módon, a károsanyag-kibocsátás csökkentése mellett.

A Suzuki ugyanis olyan beruházást hajt végre esztergomi gyártóbázisán, amellyel bővíti a kapacitásait, nagyon komoly technológiai fejlesztéseket hajt végre a digitalizáció és az automatizálás területén. Ezzel párhuzamosan pedig újabb nagy lépést tesznek afelé, hogy a gyár működése karbonsemleges legyen 

- hangsúlyozta.

Kiemelte: a 9,3 milliárd forintos beruházás keretében bővítik a lökhárító-, a festő- és a hegesztőüzem kapacitását, csúcstechnológiájú gépeket szereznek be, illetve napelemes erőművet építenek.

Ez jó hír, hiszen a mostani világgazdasági környezetben minden beruházást nagyon meg kell becsülni, és ezt mi is így tesszük 

- mondta.

Szijjártó Péter közölte, hogy ehhez az állam 1,9 milliárd forint értékű támogatást nyújt, így hozzájárulva ahhoz, hogy a cég magyarországi munkavállalói létszáma elérje a háromezer főt.

Itt most egy újabb nagy lépést teszünk abba az irányba, hogy Magyarország az új autóipari korszakban is az európai autóipar egyik fellegvára legyen 

- fogalmazott.

Majd rámutatott, hogy a Magyarországon hagyományosan piacvezető, tavaly mintegy 12,5 százalékos részesedéssel bíró Suzuki esztergomi gyártóbázisa a cég harmadik legnagyobb vállalata. A miniszter végezetül üdvözölte, hogy a most bejelentett fejlesztés tovább erősítheti a japán vállalatok jelenlétét Magyarországon. Leszögezte, hogy a kelet-ázsiai ország cégei alkotják hazánkban a hetedik legnagyobb beruházói közösséget, folyamatos beruházásaik nélkül nem sikerült volna és nem sikerülne növekedési pályán tartani a magyar gazdaságot.

Forrás: MTI/címlapfotó: Szijjártó Péter Facebook-oldala

2023. július 26. 08:15
Ideiglenes kitelepítéseket rendeltek el a helyi hatóságok az egyesült államokbeli Észak-Karolinához tartozó több szi...
A klímaváltozás miatt annyira visszahúzódott az észak-olaszországi Lombardiában fekvő egyik legnagyobb gleccser, a V...
Semmit nem tett Karácsony Gergely a budapesti lakhatási válság enyhítéséért – fogalmazott Szentkirályi Alexandra, ak...
Magyar Péter közölte, hogy nem Orbán Viktor akar békét, hanem Ursula. Nem szabad kánikulában annyit a napon lenni – ...
Újabb adással jelentkezett a Harcosok órája, amelyben Kovács Zoltán és Menczer Tamás voltak a műsorvezető Német Balá...
Az augusztus 20-ai nemzeti ünnep biztonságos lebonyolításáért felelős operatív törzshöz napközben beérkezett informá...
Titokszobában termesztette a kábítószert egy belga állampolgárságú férfi Szentistvánon, Borsodban.
Kigyulladt egy lakóház 25 négyzetméteres pincéje Fóton, a Hegyalja utcában csütörtök reggel.
Ötven éve menekült el Magyarországról Leslie Mandoki, a világhírű zenész és producer, aki ma már a nemzetközi zenei ...
Hatan sérültek meg, köztük egy gyerek is, miután összeütközött két autó Hajdúhadházon szerdán.