Szijjártó: Magyarország és Kuvait is a mielőbbi béketeremtést támogatja Ukrajnában

Magyarország és Kuvait is a mihamarabbi béketeremtést támogatja Ukrajnában, minthogy a fegyveres konfliktus rendezése kizárólag diplomáciai úton képzelhető el - közölte Szijjártó Péter külgazdasági és külügyminiszter, miután kuvaiti kollégáját fogadta hétfőn Budapesten.

A Külgazdasági és Külügyminisztérium közleménye szerint a tárcavezető a Szalem el-Abdullah el-Dzsábir asz-Szabah sejkkel tartott közös sajtótájékoztatóján arról számolt be, hogy a két ország hasonlóan látja az ukrajnai helyzetet.

"Saját történelmünkből fakadóan természetesen elítéljük a háborút. Saját történelmünkből fakadóan természetesen elkötelezettek vagyunk a szuverenitás, a területi integritás elvének védelme, tiszteletben tartása mellett, ugyanakkor mindkét ország a békés megoldásban hisz" - szögezte le.

"Világossá tettük már többször is mindketten, kuvaitiak és magyarok, hogy ennek a háborúnak a csatatéren nincsen megoldása, a csatatéren csak halottak vannak, minden egyes nappal több és több halott. Ennek a háborúnak a megoldása csak a diplomáciában van, csak tárgyalásokkal" - tette hozzá.

Majd hangsúlyozta, hogy egyik ország sem szállít fegyvereket, kizárólag humanitárius segélyt, s ez nem is fog változni, ugyanis minden egyes fegyverszállítmány meghosszabbítja a háborút és újabb emberek halálát okozza.


"Ezért ismételten szeretnénk világossá tenni, hogy a béketábor hangját ideje felcsavarni, mert többen vagyunk a világon, több ország van a világon, amelyik békét akar, mint amelyik a háborús pszichózisban szenved" - vélekedett.

Szijjártó Péter mindazonáltal arra figyelmeztetett, hogy nem szabad elfeledkezni arról sem az ukrajnai háború árnyékában, hogy egy másik rendkívül nehéz biztonsági kihívással is szembenéz a világ: a valaha volt legsúlyosabb globális terrorveszéllyel.

"Az Iszlám Államot még mindig nem sikerült legyőzni, s ha megnézzük, akkor Afganisztán, Afrika, újabb és újabb helyszínek és kontinensek, ahol a terrorizmus felüti a fejét" - fogalmazott.

Ennek kapcsán kitért arra is, hogy a terrorizmus a migráció egyik első számú kiváltó oka, amelyek együtt ráadásul ördögi kört alkotnak, hiszen a terrorfenyegetés bevándorlóáradatokhoz vezet, amelyek pedig megkönnyítik a merénylők észrevétlen eljutását a világ egyik pontjáról a másikra.

"Ezért mi magunk a globális terrorellenes küzdelemnek nagy jelentőséget tulajdonítunk, és köszönjük Kuvaitnak, hogy felvállalta ennek az egyik vezető szerepét, hiszen az Iszlám Állam elleni globális koalíció egyik vezetője Kuvait" - közölte.

"A magyar-kuvaiti együttműködés nemcsak a zászlók színének hasonlóságán, hanem a globális kérdésekben képviselt álláspontok hasonlóságán is jó bázison, biztos alapon nyugszik" - mondta.


A miniszter arról is beszámolt, hogy minél szorosabb együttműködésre lenne szükség az Európai Unió és az Öböl-térség között, ez mindkét fél számára hasznokkal járna.

Mint mondta, hazánk ezért elkötelezetten érvel amellett, hogy az Öböl-menti Együttműködési Tanács országai kapják meg a schengeni vízummentességet, illetve hozzák mielőbb tető alá a megállapodást a szabadkereskedelemről.

"Amíg az Európai Unió itt nem lép, addig nemzeti alapon minden lehetséges lépést megteszünk. Így a kuvaiti állampolgárok számára történő vízumkiadás során mindig a legnagyobb kedvezmény elvét alkalmazzuk, mindig a legrugalmasabban járunk el, és mindig mi próbálunk lenni a leggyorsabbak Kuvaitvárosban" - jelentette ki.

Végül tudatta, hogy a végéhez közelednek a szakértői tárgyalások a beruházásvédelmi szerződésről, szeptemberre összehívták a gazdasági vegyes bizottság következő ülését, jövő nyártól pedig közvetlen légijárat jöhet létre Budapest és Kuvaitváros között, ami tovább növelheti az évek óta bővülő turisztikai forgalmat, szavai szerint ezért is volt nagy jelentősége a most aláírt idegenforgalmi megállapodásnak.

Továbbá leszögezte, hogy a jelenlegi válságos helyzetben fontos lenne az energetikai együttműködés fejlesztése is. Ezzel összefüggésben kiemelte, hogy a kuvaiti hatóságok vizsgálják a Mol azon vegyipari megoldását, amelynek segítségével környezetkímélő és gazdaságos módon tarható fenn a kitermelés a már kimerülőben lévő kőolajmezőkből.

Emellett a magyar Ganz egyik utódja végzi a magasfeszültségű villamos energiahálózat fenntartásának egy komoly szeletét a közel-keleti országban - tájékoztatott.

MTI

2023. július 03. 15:27
Finom és a fogyókúrába is tökéletesen beilleszthető, most lerántjuk a leplet egy sokoldalú zöldségről
Az utóbbi hónapokban felszedtél egy kis felesleget? Ne aggódj, ezt a növényt TÖKéletesen beillesztheted a diétádba i...
Ellepték a rendőrök a belvárost, kiderült, mi történt
Több mint 100 egyenruhás jelent meg az utcákon.
A szingli mérlegekre rámosolyoghat a szerencse – eláruljuk, mire számíthatnak a csillagjegyek
Sok meglepetést tartogat október első hete a csillagjegyek számára. Van, akinek a pénzügyeire kell odafigyelnie, más...
Feladjuk a leckét! Íme egy elsősöknek szánt matekfeladat, Ön meg tudja oldani?
Több ezer internetező próbálja megfejteni a rejtélyes házi feladatot, eddig nem túl sok sikerrel.
Kiderült, mi van Zimány Linda telefonján
Elébe ment a kíváncsiskodóknak.
Mennyire ismeri a magyar sztárok magánéletét? Tegye próbára tudását!
Töltse ki tesztünket!
Ők az idei Bachelor – A Nagy Ő szereplői!
Október 9-től újra megtelik érzelmekkel a képernyő: útjára indul a Bachelor – A Nagy Ő legújabb évada, amiben ezútta...
Hozzávágtak egy széket egy tanárhoz, vérlázító videó készült egy osztályban
A tinédzser előbb kiabált, majd elhajította a fém széket.
Tudom, hogy életben van!
23 évvel ezelőtt eltűnt, azóta is hazavárják szülei Till Tamást. A fiú 11 éves volt, amikor egy vadasparkba indult g...
Szijjártó Péter: 4,5 milliárd forintos beruházással 120 új munkahely jön létre Győrben
A Melecs EWS GmbH osztrák elektronikai vállalat 4,5 milliárd forintos beruházásával 120 új munkahely jön létre Győrb...
Nem elég, hogy borzalmasan játszanak, most a Manchester United legjobbja is hónapokra kiesett
Túl merész volt egy OnlyFans modell, mindent megmutatott, ezért börtönbe került - fotó
Hihetetlen, hogy mennyiért árverezhetik el George Washington kézzel írott levelét
Itt van Csehország sokkoló háborús döntése
Rosszul használta a kuktát egy vegán nő, megmérgezte magát és a párját is

Halálos baleset történt a 4-es főúton Újfehértónál
Halálos baleset történt a 4-es főúton Újfehértónál
A baleset helyszínén teljes útlezárás van érvényben - írták a police.hu oldalon
Karambol a 4-es főúton Nyíregyházánál - Teljes útzár!
A 262-es és 263-as kilométer között teljes szélességében lezárták a főutat.
Karambol a 4-es főúton Nyíregyházánál - Teljes útzár!
A 262-es és 263-as kilométer között teljes szélességében lezárták a főutat.
Halálos baleset történt a 85-ösön, a szomszédos vármegyében
20:34 - A sofőr meghalt
Felborult egy autó a 84-esen főúton
A tetejére borult egy személyautó a 84-es főút 95-ös kilométerénél, Lövő térségében. A balesethez a sopronkövesdi hivatásos és a völcseji önkéntes tűzoltók érkeztek ki, akik rögzítették, majd áramtalanították a járművet. Az érintett útszakaszon egy sávon halad a forgalom - közölte péntek este a katasztrófavédelem.
Felborult egy autó a 84-esen, Lövőnél
A tetejére borult egy személyautó a 84-es főút 95-ös kilométerénél, Lövő térségében. A balesethez a sopronkövesdi hivatásos és a völcseji önkéntes tűzoltók érkeztek ki, akik rögzítették, majd áramtalanították a járművet. Az érintett útszakaszon egy sávon halad a forgalom - közölte péntek este a katasztrófavédelem.
Kamion és kisteherautó ütközött össze az 5-ösön, Lajosmizsénél
A 66-os és 65-ös kilométer között félpályán halad a forgalom.
Karambol a kórház közelében Nyíregyházán
Két személygépkocsi ütközött össze a Szent István utcán Nyíregyházán péntek délután. A vétlen autóból egy sérültet kórházba szállítottak. A baleset okát a rendőrség vizsgálja.
Baleset történt a 4-es főúton Kőlaposnál
Egy személy megsérült abban ráfutásos balesetben, ami pénteken délután történt a 4-es főúton Kőlapos közelében. A rendőrség vizsgálja a baleset körülményeit.
Kerékpározás közben telefonált egy nő Egerben, súlyos baleset lett a vége
Az ügyészség vádiratában pénzbüntetés kiszabására tett indítványt.
Baleset történt Zalaegerszegen
Baleset történt Zalaegerszegen a Hock János utca 92-nél péntek délután 4 óra tájt. A helyszíni szemle időtartama 1 órát vesz igénybe. Torlódás és lezárás nincs a helyszínen, de mindenki körültekintően vezessen. 

Csókolózós képpel tudatták: fiatal üzletemberbe szerelmes Gáspár Virág
Csókolózós képpel tudatták: fiatal üzletemberbe szerelmes Gáspár Virág
Szerelmükről adtak bizonyítékot.
Most jött: halálos horrorbaleset történt az M3-ason - helyszíni fotók
Halálos baleset történt kora este az M3 autópálya Budapest felé vezető oldalának 31-es kilométerszelvényében. A rendőrség beszámolója szerint egy 43 éves ukrán sofőr kocsijával hátulról nekiütközött az előtte forgalmi okból lassító 33 éves mogyoródi férfi által vezetett teherautónak, amiben egy 51 éves férfi is utazott.
Most jött: halálos horrorbaleset történt az M3-ason - helyszíni fotók
Halálos baleset történt kora este az M3 autópálya Budapest felé vezető oldalának 31-es kilométerszelvényében. A rendőrség beszámolója szerint egy 43 éves ukrán sofőr kocsijával hátulról nekiütközött az előtte forgalmi okból lassító 33 éves mogyoródi férfi által vezetett teherautónak, amiben egy 51 éves férfi is utazott.
Most derült ki: június óta rákkal küzd a képernyőről eltűnt műsorvezető
Nagyon népszerű arca volt a híradónak.
Baleset történt a 85-ös főúton: a sofőr a helyszínen életét vesztette
A helyszínen életét vesztette a sofőr.
Baleset a Paksi Atomerőműnél: többen is megsérültek!
A rendőrség adott tájékoztatást a történtekről.
Kiderült a titok az Aldi pénztárosairól - ez minden egyes vásárlót érint!
Ez segít alacsonyan tartani az árakat.
Krausz Gábor fotóját máris egy társkeresőn látták viszont
A sztárt egy társkeresőn találták meg.
"41 éves vagyok, és hozzámentem a legjobb barátom iskolás fiához – ő 16 éves"
Legjobb barátja fiához ment feleségül egy 41 éves nő és állítja, ez legális.
Még csak 15 éves, de meseszép: Jázmin lehet Palvin Barbi utódja
Kifutóról álmodik.