
Ennyi volt, kiadták a figyelmeztetést szombat éjfélig
Szijjártó Péter azt írta, Orbán Viktor magyar miniszterelnök és Vlagyimir Putyin orosz elnök február 1-jei tárgyalásának egyik fontos témája volt a vasúti teherszállítási együttműködés fejlesztése.
"Nekünk ugyanis az az érdekünk, hogy a Kínából Nyugat-Európába irányuló vasúti konténerforgalom minél nagyobb része haladjon keresztül Magyarországon" - szögezte le.
A miniszter közölte: az ország keleti részében, Fényeslitkén a logisztikai központ napokban befejeződő építése azt eredményezi, hogy az Európai Unió egész keleti határán Magyarországon lehet majd a leggyorsabban átrakodni a konténervonatokat.
Ebben - mint kiemelte - kiváló partner lehet az orosz államvasutak (RZSD), amely a második legtöbb árut szállítja a világon, és amely évente egy milliónál is több konténert forgalmaz. Korábban a gazdasági vegyes bizottság ülésén megállapodtak egy magyar-orosz vasúti vegyesvállalat létrehozásáról, amelyhez tervben van egy osztrák vállalati csatlakozás is.
Most viszont Oleg Valentyinovics Belozjorov RZSD-vezérigazgatóval fontos részleteket tisztáztak, így még a tavasz folyamán létrejön az a vasúti vegyesvállalat, amellyel céljuk, hogy évente ezer, Kínából Nyugat-Európába irányuló konténervonat Magyarországon haladhasson keresztül - írta Szijjártó Péter.
MTI

Ennyi volt, kiadták a figyelmeztetést szombat éjfélig

Síneken át üldöztek egy utast Ócsánál, videón a kergetőzés

Helyszíni fotók érkeztek a szolnoki gyilkosságról, egy fiatal nő az áldozat

Csecsemőtragédia Heves vármegyében: Borzalmas, lassú halált halt egy kisbaba

Drámai fotókon a herendi baleset

Sokkoló felvétel: Frontálisan ütközött két autó a 7-es főúton

Törökszentmiklósi baleset: A roncsok között egy embert holtan találtak

Riadalom a Fejér vármegyei börtönben, egy rab életéért küzdöttek

Lesújtó hír érkezett: Elvesztettünk egy országos bajnokot

Üzemanyagár-változás: Ha tud, még ma tankoljon!

Több tucatnyi óvodás fertőződött meg éjszaka Egerben

Elhunyt Hőke Dávid, a tragikus hírt az egyetem tudatta