Szexért árulta kiskorú vásárlójának a port a díler, bedőlt a mezőkövesdi drogbiznisz

Most hoztak ítéletet a kristállyal csencselő nő ügyében. 

2020 elejétől 2022 áprilisáig tartott egy mezőkövesdi nő illegális üzleti „karrierje”, ekkor kattant a bilincs.

Lakásában kristályt, vagyis egy újnak számító pszichoaktív anyagot árult többek között egy kiskorúnak is. Neki lopott vagyontárgyért, egy lakalommal pedig szexért cserébe adta a tiltott szert.

A beszerzett port aztán a vevők felmelegítették, majd füstjét felszívták, ettől pedig többen rosszul lettek vagy illuminált állapotba kerültek.

A fotó illusztráció: police.hu

A nyomozók a díler lakhelyén fehér port, növényi őrleményt, mérleget, fóliatekercset, mobiltelefonokat, arany és ezüst ékszereket, valamint készpénzt, külföldi valutát és okmányokat is találtak, ezeket pedig mind le is foglalták.

Új pszichoaktív anyaggal visszaélés és más droggal kapcsolatos bűncselekmények miatt 6 év börtönre és 6 év közügyektől eltiltásra ítélte a bíróság a nőt. Ezen kívül mintegy 7 millió forint értékben vagyonelkobzást is elrendeltek ellene, ám a díler felmentés és enyhítés miatt is fellebbezett – áll a Miskolci Törvényszék közleményében.

2022. december 16. 19:04
A német rendőrség több száz kilogramm Captagon nevű, élénkítő hatású kábítószert foglalt le, amelyre egy Szász-Anhal...
Az elemző szerint hamarosan kipukkadhat a lufi.
A Tisza Párt vezetője Bujdosó Andreát ültette a frakcióvezetői székbe Ordas Eszter bukása után.
A franciaországi Lyonban egy rab szabaduló cellatársa csomagjába rejtőzött el és sikeresen megszökött a börtönből.
Miközben Magyar Péter a nyilvánosság előtt gyakran próbálja elhatárolni magát a brüsszeli migrációs politikától, a k...
A görög válogatott a papírformának megfelelően könnyedén, 31-7-re nyert a horvátok ellen, ezzel a magyar női vízilab...
Brüsszel egy évtizede támadja a magyar kormányt, miután megállította az illegális migrációt.
LESÚJTOTT AZ ARMAGGEDON - Templomtornyokat csonkított meg, tetőszerkezeteket tépett le, fákat csavart ki és napokon ...
family
BECSAPÓDÁS - Szörnyethalt egy sofőr, amikor frontálisan karambolozott egy másik kocsival Lábodnál, 10 éves kisfia ül...