Szerencsét akart próbálni, ezért betört

Kétszáz sorsjegyet lopott az egyik orgoványi sörözőből egy 25 éves férfi, azonban elszegődött mellőle a szerencse: nem tudta beváltani a nyertes szelvényeket, és rövid időn belül a rendőrök is elfogták, most a nyomozást is lezárták.

Bejelentés tett a rendőrségre február elsején az egyik orgoványi presszó alkalmazottja, mivel az éjszaka során betörtek a sörözőbe és elloptak 200 sorsjegyet. A szerencsét próbáló tolvaj az ablakot benyomva jutott be az épületbe, majd felmarkolta a szelvényeket és azokkal együtt távozott – közölte a rendőrség.

Az egyenruhások azonnal a felkutatására indultak, aminek eredményeként még akkor elcsíptek a helyszín közelében egy 25 éves debreceni lakost, a kabátzsebében több tucat kaparós sorsjeggyel. A férfit előállították és kihallgatták az egyenruhások. A gyanúsított beismerte bűnösségét, és arról is beszámolt, hogy több sorsjegyet lekapart, amelyek között volt nyertes szelvény is, de hiába próbálta beváltani őket, nem járt sikerrel.


A nyomozás során megkerültek a lopott szelvények, melyeket lefoglaltak a rendőrök és visszaadtak a tulajdonosának. A lopás bűntettével gyanúsított férfi ügyében az eljárást befejezték a Kecskeméti Rendőrkapitányság nyomozói és vádemelést javasolnak.

2022. április 23. 06:15
A kényszersorozás áldozata lett. A TV2 riportere most megtálalta Beregszászon a sírját. Szívszorító képeket készítet...
A miniszterelnök péntek reggel beszámolt a legfrissebb kormányzati döntésekről, de beszélt arról is, hogy az ukrán t...
Taxinak csapódott egy sofőr péntek hajnalban Budapesten, a Blaha Lujza téren.
Hivatalos személy elleni erőszak és minősített könnyű testi sértés bűntette miatt indított nyomozást a Debreceni Reg...
126 millió forint. Ennyi gyűlt össze az Ökumenikus Segélyszervezet Kapaszkodó adománygyűjtő akcióján, aminek célja 1...
family
Hogy fér meg egymás mellett a játszósarok, az ugrálóvár és egy világhírű festő? A BOK-csarnokban mindezt könnyedén m...
family
Felborult hajók, eltört árbócok, kieső hajóslegendák, de egy lélegzetelállító rekord is született csütörtökön Európa...
family
Achilles-ín szakadás? Gipsz? Műtét? Palik László úgy érezte, nem hagyhatja cserben kollégáit, egy sérüléssel vitte v...
family
A borongós időjárás ellenére is felforrósodott a levegő Karcagon. A hazai szépségversenyek pápája, Fásy Ádám 2024 ut...
family