
Megható vallomások Rubint Rékától és lányától – folytatódik Lékai-Kiss Ramóna podcastje
Kóbor János lánya, Léna a kedd reggeli Mokka vendége volt, ahol legújabb párkapcsolatáról mesélt a nézőknek.
A mindössze 17 éves lány elárulta, hogy áprilisban, a születésnapján ismerkedett meg szíve választottjával egy szórakozóhelyen. Ezt követően a fiú felkereste, majd pár találkozó után összejöttek.
A bájos tini azt is megosztotta kedveséről, hogy a hódoló először nem tudta, hogy egy hírességgel van dolga, az első randi előtt viszont már rákeresett a lányra.
Ennek ellenére Léna úgy érzi, hogy édesapja hírneve nem befolyásolja társas és emberi kapcsolatait.
A pár évvel idősebb, sportoló fiúról azonban édesanyja véleményét is kikérte, akinek rendkívül szimpatikus volt, már az első perctől.
A nyár fele ugyan még hátra van, Léna már sok élményt tudhat a magáénak.
Míg nyár elején Máltán nyaralt a kint élő nővérénél, addig nemrégiben anyukájával, legfőbb bizalmasával a festői Olaszországot is felfedezték.
Ráadásul a zenei karrierje is ível felfelé, melyben a TV2 egyik sikerműsorának tehetsége, Hadas Alfréd segít neki.
Az első közös számuk augusztusban debütál majd, ám de előtte még forgatnak hozzá egy videoklipet is.

Megható vallomások Rubint Rékától és lányától – folytatódik Lékai-Kiss Ramóna podcastje

Egyhétköznapi szokás, ami árthat az egészségnek

Meghalt Scherer Péter

Új külsejével sokkolta rajongóit Cristiano Ronaldo menyasszonya - fotóval

Megkezdődött a Föld mágneses pajzsának feltérképezése - videóval

„Úgy bántak velem, mint egy bűnössel” – Milliókat kap vissza Shakira

Túl okosnak hisszük a mesterséges intelligenciát? Megdöbbentő eredményre jutottak a kutatók

Hatalmas küzdelem, milliós nyeremény: ők nyerték az idei Exatlon Hungaryt

Legyőzte a világ tetejét: Új rekord született a Mount Everesten

„Meg voltam győződve arról, hogy meg fogok halni” – Hajszálon múlt a Trónok harca sztárja élete

Ez lehet a zsírégetés titkos fegyvere, állítják a szakértők

Kozmikus különlegesség bukkanhat fel az alkonyi égbolton