
Halálos baleset történt a XV. kerületben, leszakadt az egyik sérült lába
Csütörtökön késő este tűz keletkezett egy családi házban Baranya vármegyében, Garé településen. A Rákóczi Ferenc utcai 50 négyzetméteres parasztház teljes terjedelmében égett, a födémje pedig beszakadt – közölte a katasztrófavédelem.
Hozzátéve, hogy négy járművel vonultak a tűzoltók a helyszínre, és negyven perc alatt eloltották az égő épületet. A romok átvizsgálásakor találták meg a ház lakójának, egy hatvanas éveiben járó férfinek az összeégett holttestét. A tűz keletkezési körülményeinek feltárása érdekében tűzvizsgálat indult.
Égve hagyott cigaretta miatt halt meg
Kigyulladt egy lakás és meghalt egy idős asszony Szegeden csütörtök délután. A kilencedik emeleten csaptak fel a lángok a Kossuth Lajos sugárúton. A nappaliban gyulladt meg a kanapé, a lakásban élő, már nehézkesen mozgó idős asszony pedig nem tudott kimenekülni, bennégett, a holttestét a tűzoltók találták meg oltás közben. Az eddigi információk szerint egy égő cigaretta okozhatta a tüzet.
Kapcsolódó tartalom:

Halálos baleset történt a XV. kerületben, leszakadt az egyik sérült lába

Halálos tűz Komlón, egy idős férfi az áldozat

Egy Nógrád vármegyei óvodában is felütötte a fejét a veszélyes vírus

Háromezer forintért akartak agyonverni egy 77 éves férfit

Ruhásszekrénybe bújt a rendőrök elől a rabló

Helyreigazítás

Sokkoló videó készült a szentmártonkátái halálos horrorbalesetről

Sztrókot kapott vezetés közben egy nő, árokba hajtott – Fotó

Kalapács alá kerülnek az álomautók Óbudán

Letartóztatták a férfit, aki megölte volt élettársát Szolnokon

Elrabolta volt barátnőjét egy hajdú-bihari férfi, megverte és ruha nélkül az utcán hagyta

Újabb fejlemény ByeAlex drogügyében: megszólalt a rendőrség