
Tudta, hogy Nikola Tesla Pomáz díszpolgára, eláruljuk, miért
Szandi óriási felháborodást váltott ki szlovák rajongóiból a napokban, helyi híresztelések szerint ugyan megjelent madari koncertjén, de ki sem szállt az autóból, amikor meglátta, milyen kevesen vannak.
A fellépésért járó pénzt viszont - a helyiek szerint – lehúzott ablakon keresztül eltette.
Az énekesnő és férje, aki egyben a menedzsere is most a Tények Plusz stábjának adott exkluzív interjújukban tiszta vizet öntöttek a pohárba.
A házasok kiemelték, hogy a koncert részleteiről – így a jótékonysági gyűjtésről – fogalmuk sem volt, csupán az időpontot és a helyszínt adták tudtukra.
A szerződésükben azonban feketén-fehéren le van írva, 50 fő alatt nem lépnek fel.
Ám amikor megérkeztek a kis településre, elmondásuk szerint csupán 8 ember lézengett a közönség soraiban.
A „felvett gázsiról” pedig elmondták, hogy az embereknek már nagyon jól tudniuk kellene, hogy nem minden úgy van, ahogy azt az interneten írják.
Szandi eleve nem foglalkozik pénzzel. Én kiszálltam és ott 20-25 percen keresztül tárgyaltunk, hogy mit lehet csinálni. Természetes, hogy én szállok ki, én tárgyalok, mert én vagyok a képviselője, a menedzsere
- hangsúlyozta Bogdán Csaba, majd hozzátette, már felvette a kapcsolatot a szervezőkkel és szó nélkül visszautalják a pénzt, de az alapítványnak.

Tudta, hogy Nikola Tesla Pomáz díszpolgára, eláruljuk, miért

Megjósolták a BL-döntő eredményét a miskolci makik

Bocsánatot kért Eszenyi Enikő

Meghalt Reményi Károly

Új szerep, új elme? Megdöbbentő eredményeket hozott egy apaságról szóló kutatás

Gyászol a Nyíregyházi Állatpark

Gólyahír Törőcsik Franciskáéknál, nagynéni lett a színésznő

Vadonatúj történetekkel és óriási licitharcokkal folytatódik a Kincsvadászok a TV2-n

Hétfő estétől új részekkel jön az Újratervezés a TV2-n

Ön tudta? – Szinte minden konyha alapkelléke a legundorítóbb veszélyforrás

Amikor a fák néma igényei hallhatóvá válnak

Cannes: Egy román család története vitte el az Arany Pálmát