Szandi bejegyzése felrobbantotta a netet: Megpecsételődött a sorsa

Elárulta a pillanatot, ami mindent megváltoztatott.

Szandi egy különleges évfordulóra emlékezett meg csütörtökön az Instagram-oldalán, amely nemcsak számára, hanem követőinek is szívet melengető pillanatokat okozott. A posztban egy személyes és bensőséges történetet osztott meg, amellyel bepillantást engedett abba, hogyan kezdődött egy máig tartó, erős szerelem.

Július 24. A nap, amikor a szívünk először összeért!

– kezdte sorait a népszerű énekesnő, majd folytatta.

Ma 33 éve csattant el az első csók a felvidéki turnén, és vele együtt megpecsételődött a sorsunk. Már az első próbán éreztük, hogy egy láthatatlan szál összeköt minket.

A bejegyzésből kiderül, hogy kapcsolatuk azóta is töretlen. Nemcsak az életben, hanem a színpadon is egymás partnerei, és három, már felnőtt gyermek büszke szülei.

Azóta együtt lélegzünk, alkotunk, szeretünk. Három csodás – mára felnőtt – gyermekkel, egy összetartó családdal és közös álmokkal, élményekkel gazdagodtunk

– fogalmazott Szandi, aki nemcsak az örömökre, hanem a nehezebb időkre is hálával gondol vissza.

Borítókép: TV2 Mokka

2025. július 24. 15:11
Szexuális visszaélés és szeméremsértés miatt emelt vádat a Pécsi Járási Ügyészség egy pécsi középiskolai testnevelőt...
Kétségbeesett lépésre szánta el magát a nyugdíjas.
A miniszterelnök szerint Európának nem Washingtonban kellene „kilincselnie”, hanem Moszkvával kellene biztonsági meg...
Galgahévíz közelében mintegy 2400 méter mélyen új kőolajlelőhelyet talált a MOL és az O&GD. A Galgahévíz-4 elnevezés...
Heves vita előzte meg a gyilkosságot.
Egyetlen lövéssel kivégezték, meggyilkolták magyar idő szerint szerda este fél 9 előtt tíz perccel Donald Trump kulc...
family
Kommunikációért járó Nívódíjat vehetett át az Érték és Minőség Nagydíj Pályázat ünnepségén a TV2 Hírigazgatósága. Id...
Egy hét alatt több mint 5000 első lakásvásárló igényelt kedvezményes hitelt az Otthon Start program keretében. Ezt m...