
Orbán Balázs: Az EU vége nem egy drámai napon fog eljönni
Szalay-Bobrovniczky Kristóf hangsúlyozta: tavaly a szerbiai Palicson, kihelyezett kormányülésen döntöttek arról, hogy a katonai együttműködés mellett létrehoznak egy védelmi iparral és beszerzésekkel kapcsolatos munkacsoportot, amely most alakult meg Budapesten.
Kiemelte: Magyarország folyamatosan szerzi be az új, korszerű haditechnikai eszközöket, így lehetőség nyílt arra, hogy a feleslegessé vált eszközöket értékesítsék Szerbiának. Hozzátette: a munkacsoport azon dolgozik, hogy az együttműködést a védelmi ipari eszközök gyártására is kiterjessze.
Szalay-Bobrovniczky Kristóf szólt arról is, hogy áttekintették a világ és a régió biztonsági helyzetét is, elsősorban a Nyugat-Balkánra fókuszálva, mert - mint mondta - annak stabilitása és békéje közvetlen hatással van Európa stabilitására és biztonságára.
A veszélyek korában ez a régió potenciális konfliktusforrás lehet - fogalmazott, hozzátéve, Magyarország elkötelezett a régió békéje és stabilitása iránt.

A két miniszter egyetértett abban, hogy a legtöbb a diplomácia terén tehető a térség békéje érdekében. Szalay-Bobrovniczky Kristóf szerint erre az a garancia, ha a régió nemzetközi szövetségben kap katonai támogatást.
Emlékeztetett rá, a bosznia-hercegovinai EUFOR ALTHEA parancsnoki tisztségét hamarosan a magyar Sticz László vezérőrnagy veszi át, aki ugyanolyan magas színvonalon végzi majd munkáját, ahogyan Kajári Ferenc altábornagy a KFOR élén.
Szalay-Bobrovniczky Kristóf hozzátette: idén Magyarország a Közép-Európai Védelmi Együttműködés (CEDC) elnöke, így módja van a Nyugat-Balkán biztonságának kérdését képviselni.
Szólt arról is, hogy ez év második felében Magyarország tölti be az Európai Unió Tanácsának soros elnöki tisztségét, ami alkalmat ad arra, hogy Szerbia uniós csatlakozását előmozdíthassa Magyarország.

Milos Vucevic szerb védelmi miniszter, miniszterelnök-helyettes kiemelte: Magyarország és Szerbia stratégiai partnerek, kiemelkedő, szinte a barátinál is komolyabb kapcsolat van a két ország között. Megköszönte a magyar kormánynak, hogy mindig támogatja Szerbiát az európai uniós csatlakozás útján.
"Közös értékeken osztozunk és ugyanabban az Európában hiszünk. Mi egy olyan Európában hiszünk, amelynek vannak tradíciói, értékei és van egyben közös jövője is" - fogalmazott.
Kiemelte: Szerbia hajlandó minden, a biztonságot és a haderőfejlesztést érintő területen együttműködni Magyarországgal, figyelembe véve, hogy Magyarország a NATO tagállama.
Mint mondta, Szerbia hadereje - köszönhetően a Magyarországtól vásárolt haditechnikai eszközöknek - erősebb és hatékonyabb lesz és ez nagyobb biztonságot jelent az országnak.
A miniszter elmondta, tájékoztatta a magyar honvédelmi minisztert a koszovói helyzetről, és megköszönte Magyarország hatékony részvételét a KFOR-ban. Egyben sok sikert kívánt a Bosznia-Hercegovinában állomásozó EUFOR ALTHEA misszió parancsnoki tisztségét hamarosan átvevő Sticz Lászlónak.
Forrás: MTI / Fotók: MTI/Balogh Zoltán

Orbán Balázs: Az EU vége nem egy drámai napon fog eljönni

Már az interneten keresztül is ki lehet tölteni a nemzeti konzultációt

Nyíregyházán folytatódik a háborúellenes roadshow

Orbán Viktor üzent a mindent eldöntő vb-selejtező előtt

Menczer Tamás: Magyar Péter egy rossz rongybaba, egy bábfigura, akit pórázon irányítanak

Ez már Brüsszelnek is sok volt: kiakadtak az ukránokra a korrupció miatt

Orbán Viktor: Ma nehéz baloldalinak lenni Magyarországon! + Videó

Találó: Dopeman szalmonellás csirkéhez hasonlította a Tisza Párt alkalmazását

Itt a bejelentés: már 100 ezren csatlakoztak Orbán Viktor digitális polgári köreibe

Magyarország újabb megbüntetéséről fantáziál Magyar Péter tanácsadója + Videó

Eddig nem látott képsorokat osztott meg Orbán Viktor a Háborúellenes Gyűlés backstage-ből + Videó

Orbán Viktor ezt a hetet is megnyerte