
Tudta, hogy Nikola Tesla Pomáz díszpolgára, eláruljuk, miért
Szabó Simon vitte el a Farm VIP 14 millió forintos fődíját, és nem túlzás azt állítani, hogy erre talán ő számított a legkevésbé. A színész a keddi Mokkában belátta, túlságosan önbizalomhiányosan állt az egész műsorhoz, egész egyszerűen nem hitt a végső győzelemben.
Napról napra, lépésről lépésre haladt a játék során, úgy érezte, mindössze egy-két hét jut neki a versenyben, ezzel szemben viszont több mind negyven napot töltött a farmon, és végül mindenkit maga mögé utasított.
Elmondása alapján a műsor és a benne eltöltött idő legnagyobb tanulsága az számára, hogy sokkal jobban kellene hinnie magában.
Egyszerűen fel kell fognom azt most már így 44 évesen, hogy nem azok a határaim, amiket én gondolok
– magyarázta, hiszen bebizonyosodott, hogy többre képes annál, mint amennyit elvár magától.
Szabó Simon szerint a Farm VIP-t elsősorban mentálisan kellett megnyerni, a fizikai tényezők csak másodlagosak voltak. Úgy véli, ki tudta használni mind színészi, mind rendezői pályája nyújtotta előnyeit, sok helyzetet el tudott játszani, és kicsit előrébb volt fejben is egy-egy szituációban, mint versenytársai.
A hatalmas veszekedésekből – amelyektől hangos volt az egész évad – ki tudott maradni, hagyta, hogy „először megegyék egymást” ellenfelei, és azokba fektette energiáit a felesleges balhék helyett, amik valóban elhozták számára a győzelmet.

Tudta, hogy Nikola Tesla Pomáz díszpolgára, eláruljuk, miért

Megjósolták a BL-döntő eredményét a miskolci makik

Bocsánatot kért Eszenyi Enikő

Meghalt Reményi Károly

Új szerep, új elme? Megdöbbentő eredményeket hozott egy apaságról szóló kutatás

Gyászol a Nyíregyházi Állatpark

Gólyahír Törőcsik Franciskáéknál, nagynéni lett a színésznő

Vadonatúj történetekkel és óriási licitharcokkal folytatódik a Kincsvadászok a TV2-n

Hétfő estétől új részekkel jön az Újratervezés a TV2-n

Ön tudta? – Szinte minden konyha alapkelléke a legundorítóbb veszélyforrás

Amikor a fák néma igényei hallhatóvá válnak

Cannes: Egy román család története vitte el az Arany Pálmát