Súlyos döntést hozott meg a magyar zenészpár, meg kellett tenniük

A gyerek érdeke volt a legfontosabb szempont. 

Még májusban kapott egy visszautasíthatatlan felkérést Kunovics Katinka és férje. Szállodákba hívták őket zenélni a Kanári-szigetekre, és úgy voltak vele, ha megtetszik a munka, miért ne maradnának ott huzamosabb ideig.

A zenész házaspár csütörtökön a Mokkában elmesélte, egy ideig minden a legnagyobb rendben volt. Vándoréletet éltek, ugyanis minden héten más szigeten kellett tartózkodniuk, de ez nem okozott különösebb nehézségeket a nyár folyamán.

Ahogy azonban közeledett az iskolakezdés Katinka lánya számára, egyre nagyobb fejtörést okozott számukra a „többlaki lét”, és mivel szeptember elejére sem sikerült megoldani, hogy egy családi fészkük legyen, a hazatérés mellett döntöttek.

Hazajöttünk, egy hét után már úgy éreztem, mintha el se mentünk volna

– fogalmazott az énekesnő, aki úgy érzi, mintha csak egy hosszabb nyaraláson lennének túl.

Férje, Zoltán azt tervezi, hogy visszamegy hajózni, és két-három hónapos utakat vállal, ő maga pedig szeretné átvenni a Romantic zenekaron belül a koncertszervezést, hiszen rengeteg ideje szabadult most fel.

2024. október 03. 12:37
Ezek bizony súlyos milliók: Döbbenet, mit adtak le a TV2-n
A pénz nem számít.
Több halálos áldozata van a Krathon tájfunnak Tajvanon
Eddig két halálos áldozata van a Krathon tájfunnak, amely csütörtökön viharos széllel és özönvízszerű esővel érte el...
Súlyos sérülést szenvedett a Dancing with the Stars versenyzője, meg kellett műteni
Hatalmas fájdalmai voltak.
Döbbenetes részletek: Több órán át bilincsben volt egy magyar híresség
A dolgát sem tudta elvégezni.
Botrányos videó: Mással volt elfoglalva a Gyöngyös-Budapest busz sofőrje vezetés közben
Néha az utat is figyelte.
Weisz Fanni lassan mindenórás - új pocakos fotót posztolt a modell
A volt szépségkirálynő ragyog a boldogságtól.
Kiadták a riasztást: Mutatjuk, mi tart Magyarország felé
A déli országrész kapja a legjavát.
Koltai Róbert őszinte vallomása: Nem felhőtlen minden pillanat
Hosszú idő után adott interjút.
Gyilkosság történt Dunaföldváron, egy 60 éves férfi rendezhetett vérfürdőt
Az áldozat nem halt meg azonnal.
Magyar Péter a 33. napon megérkezik a munkahelyére
Azzal büszkélkedik a közösségi oldalán Magyar Péter, hogy több mint egy hónap után végre megjelenik a munkahelyén, a...

Halálos baleset történt a 4-es főúton Újfehértónál
Halálos baleset történt a 4-es főúton Újfehértónál
A baleset helyszínén teljes útlezárás van érvényben - írták a police.hu oldalon
Karambol a 4-es főúton Nyíregyházánál - Teljes útzár!
A 262-es és 263-as kilométer között teljes szélességében lezárták a főutat.
Karambol a 4-es főúton Nyíregyházánál - Teljes útzár!
A 262-es és 263-as kilométer között teljes szélességében lezárták a főutat.
Halálos baleset történt a 85-ösön, a szomszédos vármegyében
20:34 - A sofőr meghalt
Felborult egy autó a 84-esen főúton
A tetejére borult egy személyautó a 84-es főút 95-ös kilométerénél, Lövő térségében. A balesethez a sopronkövesdi hivatásos és a völcseji önkéntes tűzoltók érkeztek ki, akik rögzítették, majd áramtalanították a járművet. Az érintett útszakaszon egy sávon halad a forgalom - közölte péntek este a katasztrófavédelem.
Felborult egy autó a 84-esen, Lövőnél
A tetejére borult egy személyautó a 84-es főút 95-ös kilométerénél, Lövő térségében. A balesethez a sopronkövesdi hivatásos és a völcseji önkéntes tűzoltók érkeztek ki, akik rögzítették, majd áramtalanították a járművet. Az érintett útszakaszon egy sávon halad a forgalom - közölte péntek este a katasztrófavédelem.
Kamion és kisteherautó ütközött össze az 5-ösön, Lajosmizsénél
A 66-os és 65-ös kilométer között félpályán halad a forgalom.
Karambol a kórház közelében Nyíregyházán
Két személygépkocsi ütközött össze a Szent István utcán Nyíregyházán péntek délután. A vétlen autóból egy sérültet kórházba szállítottak. A baleset okát a rendőrség vizsgálja.
Baleset történt a 4-es főúton Kőlaposnál
Egy személy megsérült abban ráfutásos balesetben, ami pénteken délután történt a 4-es főúton Kőlapos közelében. A rendőrség vizsgálja a baleset körülményeit.
Kerékpározás közben telefonált egy nő Egerben, súlyos baleset lett a vége
Az ügyészség vádiratában pénzbüntetés kiszabására tett indítványt.
Baleset történt Zalaegerszegen
Baleset történt Zalaegerszegen a Hock János utca 92-nél péntek délután 4 óra tájt. A helyszíni szemle időtartama 1 órát vesz igénybe. Torlódás és lezárás nincs a helyszínen, de mindenki körültekintően vezessen. 

Csókolózós képpel tudatták: fiatal üzletemberbe szerelmes Gáspár Virág
Csókolózós képpel tudatták: fiatal üzletemberbe szerelmes Gáspár Virág
Szerelmükről adtak bizonyítékot.
Most jött: halálos horrorbaleset történt az M3-ason - helyszíni fotók
Halálos baleset történt kora este az M3 autópálya Budapest felé vezető oldalának 31-es kilométerszelvényében. A rendőrség beszámolója szerint egy 43 éves ukrán sofőr kocsijával hátulról nekiütközött az előtte forgalmi okból lassító 33 éves mogyoródi férfi által vezetett teherautónak, amiben egy 51 éves férfi is utazott.

Most derült ki: június óta rákkal küzd a képernyőről eltűnt műsorvezető
Nagyon népszerű arca volt a híradónak.
Baleset történt a 85-ös főúton: a sofőr a helyszínen életét vesztette
A helyszínen életét vesztette a sofőr.
Baleset a Paksi Atomerőműnél: többen is megsérültek!
A rendőrség adott tájékoztatást a történtekről.
Kiderült a titok az Aldi pénztárosairól - ez minden egyes vásárlót érint!
Ez segít alacsonyan tartani az árakat.
Krausz Gábor fotóját máris egy társkeresőn látták viszont
A sztárt egy társkeresőn találták meg.
"41 éves vagyok, és hozzámentem a legjobb barátom iskolás fiához – ő 16 éves"
Legjobb barátja fiához ment feleségül egy 41 éves nő és állítja, ez legális.
Még csak 15 éves, de meseszép: Jázmin lehet Palvin Barbi utódja
Kifutóról álmodik.