
Gelencsér Tímea csatlakozik az Újratervezés csapatához
A jelek szerint Angelina Jolie és Brad Pitt lánya elhagyta édesapja nevét. A 15 éves Vivienne neve legutóbb a The Outsiders című musical színlapján tűnt fel, ugyanis segítségére volt édesanyjának a produceri munkálatokban. A dokumentumban a lány Vivienne Jolie-Pitt helyett már csak Vivienne Jolie-ként szerepel – számolt be a People.
A névváltoztatás mögötti szándék bár egyértelműnek tűnik, nem tudni, hogy ez hivatalos módosítással is járt-e, ugyanis egyik szülő sem nyilatkozott az üggyel kapcsolatban.
Vivienne nem az első az egykori hollywoodi sztárpár hat gyereke közül, aki elhagyja a Pitt vezetéknevet. Nemrégiben testvére, Zahara is már csak Zahara Marley Jolie-ként mutatkozott be az egyetemén.
Mindkét eset igazolni látszik, amiről évek óta szólnak a hírek, vagyis hogy Brad Pitt feszült viszonyban van saját gyerekeivel, amióta Angelina Jolie 2016-ban bejelentette válási szándékát, illetve hogy igényt tart a gyerekeik kizárólagos felügyeletére.

Gelencsér Tímea csatlakozik az Újratervezés csapatához

A tavalyi siker után, idén is külföldi sztárral indul A Nagy Duett

Fülledt erotika a csütörtöki Nagy Ő-ben

,,Gyerünk át a kanapéra...” – Pár mondat után a lényegre tört Stohl András a Nagy Ő-ben

Breaking News a nyíregyházi macihíradóban, kiakadt a cukiságmérő

A Nagy Ő: Mónika sírva fakad. Vajon meddig bírja elviselni a feszültséget?

Csak a romok maradtak: Sokkoló felvételek készültek Kovács Reniék megsemmisült házáról

Hibát észleltek a NASA-nál: veszélybe került az űrhajósok indulása

Nem véletlen, hogy másokat követünk – sokkoló kutatás leplezi le az influenszerhatás valódi okát

Egy apró útlevélhiba tönkreteheti az egész nyaralást

Innen indul a varázslat – Tilla titkos túrára vitte a követőit

Nem csak zenélt – csodát tett: elképesztő összefogást indított el Mága Zoltán