
Oszvald Marikával és Csere Lászlóval is találkozhat a közönség a veszprémi operettfesztiválon
Pontosan egy évvel ezelőtt feje tetejére állt egy tehetséges fiatal futballista élete. A most 19 éves Bánhegyi Zsolt ötvenkét hete már túl volt az írásbeli érettségi, és izgatottan készült a hétvégi mérkőzésre az NB II-es Szolnok cserekapusaként - írta közösségi oldalán a bátyja szerdán.
Egy sérülés kapcsán izomsérülésre gyanakodtak, a vizsgálatok azonban valami sokkal szörnyűbbre derítettek fényt, Ewing sarcomát diagnosztizáltak nála.
A fiatal játékos nem tudta befejezni az érettségi vizsgáit, ráadásul a focizást is abba kellett hagynia. Azóta hihetetlen küzdelmeken ment keresztül, minden egyes napja a harc jegyében telik.
Budapesten kezdték a kemoterápiás kezelését, és az első három hónap után bizakodásra adtak okot az eredmények, a daganat összébb húzódott, az áttét pedig csökkent. További javulást várt a család, karácsony előtt azonban kiderült, hogy nőtt a daganat és az áttét. Ezután gyógyszeres kezelést kapott, és bár láthatóan közérzete javult, a helyzet tovább súlyosbodott.
Ezt követően kombinált kezelést kellene kapnia, a fiatal azonban ezt nem fogadja el, mert már nem bízik a hagyományos módszer sikerességében.
Egy kísérleti fázisban lévő készítményt választott, ami már rengeteg sorstársán segített, a költsége viszont több millió forint.
A család most az ismerősök és a sportbarátok segítségét kéri Zsolt gyógyulása érdekében, ezért egy számlaszámra várják a felajánlásokat.
Számalszám: 11775386-67977017 ; IBAN: HU73 1177 5386 6797 7017 0000 0000
BIC (SWIFT) kód: OTPVHUHB ; Közlemény: Szárnyalj Zsolesz!

Oszvald Marikával és Csere Lászlóval is találkozhat a közönség a veszprémi operettfesztiválon

Hétfőtől új részekkel jön az Újratervezés

Eddig soha nem látott premierepizóddal emlékezik a TV2 Scherer Péterre

„Leírhatatlan érzés volt” – Titkos álma vált valóra Curtisnek

Mesterséges intelligenciát is bevetettek vadon élő ázsiai elefántok védelmére Kínában

A vörös szőnyegre lépett a bukott hollywoodi sztár

,,Nagyon sokat jelent számomra” - David Beckham új oldalát mutatta meg

Soha nem hallott nehézségeiről beszélt a világsztár, többször lesújtott rá a gyilkos kór – videóval

„Fent találkozunk” – Szívszorító sorokkal búcsúzik Scherer Pétertől Mucsi Zoltán

Első gyermeküket várja az Exatlon sztárpárja, csodálatos fotókkal jelentették be a gólyahírt

„Amit senki sem látott” – így készült a győzelemre Szabó Réka

Döbbenetes áttörés a csontritkulás kutatásában