
Tudta, hogy Nikola Tesla Pomáz díszpolgára, eláruljuk, miért
A 2008 OS7 névre keresztelt aszteroida ma, pénteken fog elsiklani a Föld mellett, azonban szabad szemmel nem lesz látható – írt a természeti jelenségről a Daily Mail Online.
A futballistaidon méretű üstökös a várakozások szerint délután, tőlünk mintegy 2,7 millió kilométerre suhan el, tehát hétszer távolabb lesz, mint a Hold.
A 210 és 480 méter átmérő közötti aszteroida nagyjából a hangsebesség 50-szeresével száguld, amely szakértők szerint nem jelent ránk veszélyt.

A fotó illusztráció: Shutterstock
A Nap körül keringő kisbolygót még 2008-ban fedezték fel, amely 962 nap alatt kerüli meg a fényes égitestet.
A 2008 OS7 - egy nagyon kicsi aszteroida, amelynek pályája keresztezi a Föld pályáját
– magyarázza Minjae Kim, a Warwicki Egyetem csillagászati tanszékének űrkutatási szakértője.
A NASA számításai alapján az aszteroida 2032-ben tér vissza hozzánk, ami ennél is távolabbi találkozás lesz.

Tudta, hogy Nikola Tesla Pomáz díszpolgára, eláruljuk, miért

Megjósolták a BL-döntő eredményét a miskolci makik

Bocsánatot kért Eszenyi Enikő

Meghalt Reményi Károly

Új szerep, új elme? Megdöbbentő eredményeket hozott egy apaságról szóló kutatás

Gyászol a Nyíregyházi Állatpark

Gólyahír Törőcsik Franciskáéknál, nagynéni lett a színésznő

Vadonatúj történetekkel és óriási licitharcokkal folytatódik a Kincsvadászok a TV2-n

Hétfő estétől új részekkel jön az Újratervezés a TV2-n

Ön tudta? – Szinte minden konyha alapkelléke a legundorítóbb veszélyforrás

Amikor a fák néma igényei hallhatóvá válnak

Cannes: Egy román család története vitte el az Arany Pálmát