Sportsérülésnek hitte fájdalmait egy 19 éves lány, amikor felállították a diagnózist, már túl késő volt

A 19 éves lányt korábban gyógyultnak minősítették, ezért a vállában kialakuló fájdalmat csak sportsérülésnek gondolta, majd kiderült, már nem tudnak rajta segíteni.

Lulu Blundell 15 éves volt, amikor Ewing-szarkómával egy gyermekkori csontdaganattal – diagnosztizálták. Ekkor kezdték kemoterápiával kezelni, azonban végül lábának amputációjával tudták csak megállítani a betegség terjedését – írja a LadBible.

4 évvel Lulu gyógyulttá minősítése után vállfájdalomra lett figyelmes, amit először sportsérülésnek gondolt, ezért nem is foglalkozott vele egészen addig, amíg egy CT vizsgálat után daganatokat találtak a mellkasában, a bordáin, valamint a vállában is. Az orvosok ekkor tudatták vele a szomorú hírt: életét már nem tudják megmenteni.

Diagnózisát követő hetekben a 19 éves rotherhami lány felszámolta életét és úgy döntött, minden hátralévő, szeretteivel töltött percét maximálisan ki szeretné használni. Utazgatni kezdett, barátaival Magaluf-ba, szerelmével Amszterdamba, családjával pedig Londonba, Manchesterbe és Northumberland-be látogatott el.

A legtöbb egyszerű dolog rengeteg tervezést és szervezést igényel, ha valaki nincs jól

– fogalmazott Lulu édesanyja.

Szeptemberben, néhány hónappal halála előtt részt vett a Run with Lulu 5k nevű, jótékonysági futáson, amivel a Teenage Cancer Trust rákos fiatalokkal foglalkozó alapítványt támogatták. Lulu műlábbal és törött lapockával futott be a célba, ezzel 21.000 fontot gyűjtve az alapítványnak.

Egyetlen szülő sem szeretné átélni, milyen érzés segíteni a gyerekednek elfogadni a végső diagnózist, valamint megtervezni a halálát és a temetését, de ezek azok a nehéz beszélgetések, amiket az Egyesült Királyságban számos rákos fiatallal meg kell tenni nap mint nap

– mondta az év elején tragikusan elhunyt lány édesanyja.

Nehéz útjáról egy film is készült Lulu: Forever 19 címmel, a lány rákkal való küzdelméről pedig sportegyesületek és alapítványok is megemlékeztek:

Címlapfotó: Twitter/@FalconsRugby

2023. május 19. 12:09
A szerdán eltűnt két hetes csecsemőt holtan találták meg Nagydorog határában.
Az augusztus 20-ai fővárosi rendezvényeken a mentők 160 embernek nyújtottak segítséget az esti órákig - tájékoztatta...
Szolgálatot teljesítő készenléti rendőrök és három helyi összefogásának, valamint a gyors újraélesztésnek köszönhető...
Van, aki tehetséges énekes. Mások a műsorvezetéshez értenek. De akadnak olyanok is, akik kiváló újságírók. Kádár Món...
family
Az esküvője előtt éppen öt nappal lett rosszul a koktélkirály, Lajsz András. Szépen lassan hatalmasodott el rajta eg...
family
CSECSEMŐGYILKOSSÁG - Megöltek egy kéthetes újszülöttet Nagydorogon. Az anyja azt állította, hogy valaki elrabolta tő...
Korábban már gyermekpornográfia miatt elítélték.
Hétfőn még a stúdióban olvasta fel a legfrissebb híreket, szerdán pedig már a Balaton legnagyobb fesztiváljának szín...
family