
Tudta, hogy Nikola Tesla Pomáz díszpolgára, eláruljuk, miért
Nem is tudatosítjuk magunkban, milyen következményekkel járhat a saját életünkön túlmenően az állandó képernyőbámulás. A technológiai fejlődés eredményeként ma már rengeteg ember egy íróasztal mögött tölti teljes munkaidejét, közben pedig valamilyen elektronikai berendezéssel néz farkasszemet, de ha ez nem lenne elég, még szabadidejében is hasonló elfoglaltságot talál magának.
A hosszú ideig egy helyben ülés bizonyítottan kártékony. A kutatók most előrevetítették, milyen hatással lehet ez a szokás az emberiségre, vagyis hogy hogyan festhetnek utódaink a távoli jövőben – osztotta meg kedden a Mirror.
A szakemberek megalkották Mindyt, aki pont olyan, mint mi, csak időszámításunk szerint 3000-ben él.
Jelentős anatómiai elváltozás az ívelt nyak és hát, amelyek annak betudhatóak, hogy az okostelefonokat nézve általában lefelé hajtjuk a fejünket, a monitorokat bámulva pedig felfelé.
Másik lényeges pont Mindy kezén figyelhető meg, amely azért deformálódott el, mert a pötyögés miatt az ujjak hosszú ideig természetellenes helyzetbe kerülnek. Látható, hogy a könyöke is 90 fokban be van hajtva, amelyet ugyancsak az okostelefonok miatt rendellenes testtartás eredményezett.
Az már nem látható szabad szemmel, hogy a modern eszközök elszoktatják az emberi agyat a gondolkodástól, ezért összezsugorodhat.
Mindy testének talán legkülönösebb ismertetőjegyét szintén a fején kell keresnünk. A kutatások kimutatták, hogy a képernyők folyamatos bámulása fejfájáshoz, a szemek fáradtságához, de szélsőséges esetben vaksághoz is vezethet.
Úgy tűnik, kialakulhat egy második szemhéj, amely a szemünket érő káros fény mennyiségét korlátozná, emellett a szemlencse is úgy fejlődhet, hogy megszűrje a kék fényt, míg a többit ne.

Tudta, hogy Nikola Tesla Pomáz díszpolgára, eláruljuk, miért

Megjósolták a BL-döntő eredményét a miskolci makik

Bocsánatot kért Eszenyi Enikő

Meghalt Reményi Károly

Új szerep, új elme? Megdöbbentő eredményeket hozott egy apaságról szóló kutatás

Gyászol a Nyíregyházi Állatpark

Gólyahír Törőcsik Franciskáéknál, nagynéni lett a színésznő

Vadonatúj történetekkel és óriási licitharcokkal folytatódik a Kincsvadászok a TV2-n

Hétfő estétől új részekkel jön az Újratervezés a TV2-n

Ön tudta? – Szinte minden konyha alapkelléke a legundorítóbb veszélyforrás

Amikor a fák néma igényei hallhatóvá válnak

Cannes: Egy román család története vitte el az Arany Pálmát