
Exkluzív esküvői videón Krausz Gábor és Mikes Anna
Harsányi Levente 2018-ban vált külön feleségétől, azóta egyedül élt egészen idén februárig, amikor több véletlenszerű döntés eredményeképp megismerte újdonsült szerelmét, Obersovszky Larát.
Február harmadika egy borzasztóan hideg és fagyos éjszaka volt, mikor már nem is akartam sehova menni, de egy kedves barátunktól volt egy vacsorameghívásunk. Nekem is és neki is külön
– kezdte megismerkedésük estéjének történetét a műsorvezető, majd hozzátette, ha Hajas László nincs ott, valószínűleg ő sem ment volna. Miután azonban megérkezett, a bejárat előtt a jégen megcsúszva szinte pont Lara karjaiba esett. A véletlenek sorozata azonban itt nem ért véget, hiszen Lara is csak barátnője hosszú noszogatása miatt döntött úgy, végül elmegy arra a vacsorára.
A Németországban már műsorvezetőként és riporterként befutott Lara elárulta, ő körülbelül 2019 óta élt egyedül, de szingliként is nagyon jól érezte magát.
Én nagyon jól elvoltam egyedül, úgy terveztem, hogy ez az én évem lesz. Alig vártam, hogy jöjjön a tavasz, aztán a nyár, kicsit a barátnőkkel utazgatunk majd, úgyhogy voltak terveim, és nem is akartam kapcsolatot. Tényleg pont akkor érkezik, amikor a legkevésbé számítasz rá
– mondta, majd hozzátette, előtte egyáltalán nem ismerte Leventét.
A szerelmesek szakmai kérdéseket is megbeszélnek egymással, a napokban például Harsányi Levente június 8-án debütáló műsorának zenéit írták össze, amiben új kedvese rengeteg segítséget nyújtott számára.

Exkluzív esküvői videón Krausz Gábor és Mikes Anna

Május elején tetőzik az Éta Aquaridák meteorraj

Egy apró változtatás, ami mindent átírhat az edzés sikerében

Megsemmisítő vereség, majd búcsú: drámai este az Exatlonban

Még egyszer utoljára reptér lesz a Szigetből

Így üzentek egymásnak a Megasztár zsűritagjai

Egy láthatatlan spirál, ami észrevétlenül felemészthet

Exkluzív felvételek kerültek elő Bangó Margitról, így van most az énekesnő

Undor vagy ösztön? Kiderült a kutyák titokzatos szokása mögött rejtőző igazság

Meglepné a feleségét? Licitáljon a 44 milliós fülbevalóra

Egy filléres módszer, amellyel kiderül, történt-e áramszünet

Meghalt a magyar sport legendája, a család közölte a szomorú hírt