
Tudta, hogy Nikola Tesla Pomáz díszpolgára, eláruljuk, miért
Rohamosan terjed a szamárköhögés Magyarországon. Míg néhány évvel ezelőtt már csak elvétve akadt egy-egy eset, addig jelenleg száz körüli számot tartanak nyilván itthon, ám Novák Hunor orvos szerint ennél jóval többről lehet szó valójában.
A szakember a csütörtöki Mokkában elárulta, úgy véli, több tízezer szamárköhögésben szenvedő beteg lehet jelenleg Magyarországon, és kritikával illette kollégáit, akik sokszor csak legyintenek a tünetekre.
A rohamokban jelentkező köhögés, az azt követő szembevérzés, hányás, ájuláshoz közeli állapot, esetleg eszméletvesztés mind ennek a veszedelmes megbetegedésnek a jele, amely a gyerekek körében a legsúlyosabb, de felnőttek is elkaphatják.
Novák Hunor rámutatott, a felnőttek két hétnél tovább tartó köhögésének hátterében az esetek tíz-húsz százalékában a szamárköhögés áll, tehát egyáltalán nem nevezhető ritka betegségnek.
Brutálisan fertőző. Ha mondjuk az influenza megfertőz x embert, akkor ez 13 x-et
– fogalmazott az orvos, aki az oltások, valamint a szamárköhögés korai antibiotikumos kezelésének fontosságát hangsúlyozta.

Tudta, hogy Nikola Tesla Pomáz díszpolgára, eláruljuk, miért

Megjósolták a BL-döntő eredményét a miskolci makik

Bocsánatot kért Eszenyi Enikő

Meghalt Reményi Károly

Új szerep, új elme? Megdöbbentő eredményeket hozott egy apaságról szóló kutatás

Gyászol a Nyíregyházi Állatpark

Gólyahír Törőcsik Franciskáéknál, nagynéni lett a színésznő

Vadonatúj történetekkel és óriási licitharcokkal folytatódik a Kincsvadászok a TV2-n

Hétfő estétől új részekkel jön az Újratervezés a TV2-n

Ön tudta? – Szinte minden konyha alapkelléke a legundorítóbb veszélyforrás

Amikor a fák néma igényei hallhatóvá válnak

Cannes: Egy román család története vitte el az Arany Pálmát