
Szigorítást jelentett be az egyik népszerű légitáraság, a tiltás már életbe is lépett
Több mint fél kilométeres magasságból vetette magát a mélybe Varga Viktor, és még ejtőernyőt sem használt a zuhanás közben. Halálugrása végzetes is lehetett volna, ezért úgy készült a nagy napra, mintha az utolsó pillanatait élné át.
Reggeltől úgy éreztem, hogy jó, akkor úgy készülök, mintha ez lenne az utolsó napom. A világ legcsodálatosabb dolgait műveltem a tegnapi napon, és most már bármi történik, boldogan folytatom az életemet vagy itt, vagy egy másik dimenzióban
– árulta el a zenész a Tények Plusznak percekkel azelőtt, hogy felszállt a helikopterre, amiről leugorva egyetlen bungee-kötél biztosította, hogy ne csapódjon a földbe.
A zenész a sikeres landolás után felfoghatatlannak nevezte az élményt, majd elárulta, sosem élt még át ehhez hasonlót.
A félelem nem létezik, most már jegyezzétek meg, többször nem akarom megmutatni
– fogalmazott.
Címlapfotó: TV2 Mokka

Szigorítást jelentett be az egyik népszerű légitáraság, a tiltás már életbe is lépett

Forró pillanatok a Nyíregyházi Állatparkban, ettől még a hó is elolvad

Baleset az operettgálán, megsérült a magyar színész

Január 31-én folytatódik a Napló, a legnépszerűbb riportmagazin

Elképesztő kalandra indul Fejes Tamás, autóval vág neki Afrikának

Marsi Anikó: Új év – új én

Letartóztattak egy ismert színészt, miután bántalmazott egy sofőrt

Cuki gyerekkori képet osztott meg Törőcsik Franciska

Síelő madarakat kapott lencsevégre Tilla, az élményt követőivel is megosztotta

A levegőben rekedtek Schobert Norbiék, soha nem volt ilyenben részük

Stohl András párt keres, Aurelio küldetést teljesít

Új taggal bővült az egri Vízilabda Klub - apa lett az egri bajnok