
Megrendítő poszt jelent meg Dudás Miki özvegyének oldalán
Sokakat mélységesen meglepett Kelemen Anna, mikor egy interjúban azt mondta, ha kellene, az élete árán is megvédené a hazáját.
„Ez egy alap kellene, hogy legyen” – erősítette meg a keddi Mokkában, hogy semmilyen félreértésről nincsen szó, valóban így áll hozzá az ország védelméhez.
Úgy véli, a hovatartozás értelmet ad az életnek, és számára megdöbbentő volt az a meglepettség, amivel a mondatait fogadták, sőt, hogy még a „nagymagyar” jelzőt is ráaggatták a véleményéért.
A celeb próbál nagyon óvatos lenni, miben nyilvánul meg és miben nem, ugyanis a legkevésbé sem szeretne egy okoskodó nőnek tűnni.
Bár a hadiipart nem egy klasszikus női érdekélődési körként tartjuk számon, Anna szerint igenis nőies a téma, ha másért nem, a sok vas és rúd miatt. Ám őt ettől sokkal komolyabban foglalkoztatják a harckocsik és a fegyverkezés, illetve az sem közömbös számára, hogyan alakul a szomszédban dúló háború.
Kelemen Anna gyerekként tanul és élt is Németországban, ma viszont amellett, hogy nem zárja ki a külföldön boldogulás lehetőségét, nem szeretné elhagyni a szülőhazáját, ahol szerinte őt több jog illeti meg, mint a bevándorlókat.
A migrációról is határozott véleménye van, nem szeretné, ha a mi nagyvárosaink olyanokká válnának, mint például London, de úgy véli, ezzel nem mond mást, mint a magyar emberek döntő többsége.

Megrendítő poszt jelent meg Dudás Miki özvegyének oldalán

Ismert magyar énekesnő az, aki pár napja anyaszült meztelenül bukkant fel Erdély egyik jeges tavában

Egy kisállat elvesztése súlyosabb lelki sebeket hagyhat, mint sokan hiszik

Nem véletlen, ha valaki hisz az összeesküvés-elméletekben

Lángok martaléka lett Agárdi Szilviék otthona, drámai videót tett közzé az énekesnő

Láthatatlan csapda a szexben, amibe rengetegen belesétálnak

A Kincsvadászok kereskedője nemes felajánlást tett

Újévi életmódváltó programot indít DPK-soknak Rubint Réka

Elvonult a világ elől a Megasztár győztese

Egy trükk, amitől az instant kávé is mennyei lehet

Szigorítást jelentett be az egyik népszerű légitáraság, a tiltás már életbe is lépett

Forró pillanatok a Nyíregyházi Állatparkban, ettől még a hó is elolvad