
Tudta, hogy Nikola Tesla Pomáz díszpolgára, eláruljuk, miért
Balázsy Panna újságíró, filmszakértő a hétfő reggeli Mokka vendége volt, ahol az idei Oscar-gáláról, annak díjazottairól beszélt.
A 2022-es Oscar-gála Will Smith és Chris Rock pofonjától volt hangos, a rendkívüli esemény azonban még az idei ünnepélyt is átlengte.
Elárulta, hogy számára nem nagyon voltak meglepetések az est folyamán, ugyanis az előző díjátadók kapcsán már lehetett sejteni, kik a nagy befutók.
A Minden, mindenhol, mindenkor című film például tartolt a gálán, több kategóriában is jelölték, melyből hetet be is zsebelt.
Ami még rendkívül fontos volt az idei díjátadón, hogy 60 év feletti nőket is díjaztak, így a félig magyar származású Jamie Lee Curtis is megkapta élete első Oscar-ját.
Férfiak közül Brendan Fraser is először kapott díjat, méghozzá a Bálnában nyújtott alakításáért. Sokan reménykednek abban, hogy a sok megpróbáltatás után egy fényesebb szakasz következik a színész életében.

Tudta, hogy Nikola Tesla Pomáz díszpolgára, eláruljuk, miért

Megjósolták a BL-döntő eredményét a miskolci makik

Bocsánatot kért Eszenyi Enikő

Meghalt Reményi Károly

Új szerep, új elme? Megdöbbentő eredményeket hozott egy apaságról szóló kutatás

Gyászol a Nyíregyházi Állatpark

Gólyahír Törőcsik Franciskáéknál, nagynéni lett a színésznő

Vadonatúj történetekkel és óriási licitharcokkal folytatódik a Kincsvadászok a TV2-n

Hétfő estétől új részekkel jön az Újratervezés a TV2-n

Ön tudta? – Szinte minden konyha alapkelléke a legundorítóbb veszélyforrás

Amikor a fák néma igényei hallhatóvá válnak

Cannes: Egy román család története vitte el az Arany Pálmát