
Kiemelten razziát tart a rendőrség az utakon
Egy autós idegei felmondták a szolgálatot a 6-os főúton szerda délután; nem bírt várni, így a kanyarodósávban próbálta meg maga mögé utasítani a nála lassabban haladókat.
Köztük volt azonban egy rendőrautó is, amelynek a fedélzeti kamerája végig követte az eseményeket.
Már a harmadik autót előzte volna a teljesen szabálytalanul közlekedő sofőr, amikor kihúzták a szőnyeget alóla. A nedves úton megcsúszott, a kocsi pedig az árokba vágódott, ahol kis híján a tetején állt meg.
Hatalmas szerencse, hogy nem történt komolyabb baj az eszeveszett manőverből. A rendőrség ezzel a videóval is fel szeretné hívni a figyelmet az időjárási viszonyoknak nem megfelelő közlekedés veszélyeire, illetve a szabályok betartására és türelmes vezetésre kérnek mindenkit – olvasható a police.hu oldalon.

Kiemelten razziát tart a rendőrség az utakon

Brutálisan kivégezte anyját, miután hazament egy fesztiválról

Látványos együttállás lesz látható június elején

Sietett a postás, két gyorshajtás követett el egy napon

Leszakadt egy repülő ajtaja felszálláskor Nyíregyházán, nyilatkozott egy utas

Videón, ahogy egy autó szélvédőjére csapódik egy motoros Csongrádban

Busz ütött el egy nőt Hatvanban

Baltával támadt a 18 éves őrjöngő a futárra Újbudán

Saját bajtársuk életéért küzdöttek a mentők: vezetés közben lett rosszul

Kisgyereket és édesanyját gázolt el egy ittas autós Győrben

Szexuális erőszak, bántalmazások – gyermeknevelőkre csapott le a rendőrség

Több lövés is eldördült, kések villantak Csepelen