
Gyermekkórházban járt Kapu Tibor - mindenkit meglepett a látogatása
A Kiképzés pénteki adásában a honvédeknek újabb emberpróbáló feladatokkal kellett szembenézniük a Magyar Honvédség egyik harcászati repülőbázisán, ahol ezúttal olyan kihívásokkal küzdöttek meg, amikkel eddig még sosem.
A csapatoknak ugyanis a bevetés során együtt kellett dolgozniuk.
Az akcióhoz hozzátartozott egy sérült katona ellátása is, aki lőtt sérülést szenvedett a combján, a rajok azonban szépen követték a protokollt.
Ugye az volt az új ebben az egészben, hogy más csapatokkal is együtt kell dolgozni és ilyet még nem vettünk
– emelte ki Gáspár honvéd a feladat legnagyobb nehézségét, aki a csapatok élére kerülve hatalmas felelősséget vett a nyakába.
Oravecz Kristóf szakaszvezető azonban elégedett volt a Hunyadi raj teljesítményével.
Maradéktalanul teljesítették azokat az elvárásokat, amiket kitűztem maguk elé még a legelején
– mondta a kiképző, majd röviden rátért a raj által elkövetett hibákra is.

Gyermekkórházban járt Kapu Tibor - mindenkit meglepett a látogatása

Hihetetlen, hogy mennyi időt töltünk netes videókkal

Karácsonyi gesztus: György herceg apja nyomdokaiba lépett

Meghalt Kemenes Fanni

Megható üzenet: Leslie Mandoki Demjén Ferencet köszöntötte születésnapján

Karácsonyi csoda a nappaliban: Ettől marad sokáig friss az élő fenyő

Hihetetlen gyorsan felnőtt Szandi fia, szalagavatós fotón mutatta meg Csabit a büszke anyuka

Hihetetlen, kit szúrt ki Gáspár Győző, egy ismerős arc tűnt fel a közönség soraiban

Rendkívüli ünnepekre készül a Vatikán: XIV. Leó pápa első karácsonya egybeesik a szentév lezárásával

Rubint Réka is elmondta a véleményét az ausztráliai terrortámadásról

Meghan Markle megható családi képpel kívánt boldog ünnepeket

Ő sem kivétel: Ünnepi készülődéséről posztolt Ördög Nóra