
Váratlan vendég költözött be Gelencsér Timiékhez
Meglátogatta saját szívét egy brit nő a londoni Hunterian Múzeumban – írta pénteken az UniLad.
Jennifer Sutton mindössze 22 éves volt, mikor rájött, hogy a legalapvetőbb fizikai terheléseket is nehezen viseli, ezért orvoshoz fordult. Kardiomiopátiát diagnosztizáltak nála, és közölték, hogy a transzplantáció az egyetlen módja az életben maradásának.
Várólistára került, állapota ezután egyre romlott, mígnem 2007 júniusában megfelelő donort találtak számára. Jennifer tele volt aggodalommal a műtét miatt, hiszen tizenhárom évesen egy hasonló műtét miatt veszítette el édesanyját. A fiatal nő beavatkozása azonban sikeres volt, a kioperált szervet pedig kiállítási célra eladományozta.
16 évvel később aztán maga is megtekintette a tárlatot, így először láthatta régi szívét. Elmondása szerint nagyon furcsa volt belegondolni, hogy valaha a teste része volt az üvegburokban lévő szerv, ám egyáltalán nem volt rossz élmény a „találkozás”, mi több, hálás neki, hogy 22 évig életben tartotta.

Váratlan vendég költözött be Gelencsér Timiékhez

Magyar milliárdos landolt Thaiföldön - Kitalálja, hogy ki az?

Mutatjuk, hány munkaszüneti nap lesz 2026-ban, így tervezze szabadságát!

Meghitt családi fotón a topmodell és kisfia

Megmutatta fiait Palácsik Lilla és Visváder Tamás, ünnepi lázban ég a gyönyörű család

Felismerhetetlenné vált Celine Dion, egy karácsonyi felvétel látott napvilágot a díváról

Stohl András Kevin csapdáit is kivédené? – Jön a várva várt 2. rész!

Így kerülhetjük el a túlevést az ünnepek alatt – dietetikus ad tanácsokat

„Karácsonyi angyalkánk” – ritka családi fotókat osztott meg Szoboszlai Dominik és felesége

Meglepő kulisszatitkok a Reszkessetek, betörők! ikonikus jeleneteiről

Leleményes gazdi tippek, amikkel túljártak a szőrös ,,Grincsek” eszén

A karácsonyfa-szindrómának komoly tünetei lehetnek