
Rendkívüli riadó a Dunaújvárosi Egyetemen: Hajtóvadászatot indítottak
Saját udvarán vesztette életét egy nő kedden a Pest vármegyei Törtelen. Információink szerint a garázsból állt ki egy furgonnal, majd kiszállt, de a kéziféket elfelejtette behúzni.
Az autó visszagurult, ekkor ugyan még megpróbálta megállítani a kocsit, de nem sikerült. Két mentőautó és egy helikopter is érkezett a helyszínre, de a nő életét már nem lehetett megmenteni.
A rendőrség közigazgatási eljárás keretében vizsgálja a tragédia körülményeit.

Rendkívüli riadó a Dunaújvárosi Egyetemen: Hajtóvadászatot indítottak

Kijöttek a hivatalos becslések: Ez vár sok magyarra a következő hónapokban

Különös tilalom lép életbe Győr-Moson-Sopronban – szabálymódosítás mellett döntött a szövetség

Buszmegállóban esett össze egy férfi, kollégái küzdöttek az életéért

Meghalt Mészely László

Megállt az utasokkal egy személyvonat az éjszaka közepén Győrnél, rettenetes dolog áll a háttérben

Hátborzongató eset: női holttestet találtak a komáromi Monostori-erdőben

Nagyszabású munkálatok zajlanak Budapest mellett, valami egészen új épül

Hajmeresztő jelenetek Szombathelyen: egy pillanat alatt életveszélybe kerültek többen

Megdöbbentő adatokat mértek Északkelet-Magyarországon kora reggel, ránk rúgták az ajtót a mínuszok

Összehangolt akció: Drámai mentés zajlott a Pilisben

Közleményt adott ki a NAV, ez most rengeteg embert érint